"Ti hazug szavakban bíztok, amelyek semmit sem érnek." (Jer 7:10) kiáltja Jeremiás próféta a templomba özönlő tömegnek, akik az őszinte istentisztelet helyett láthatóan megelégednek a rutinszerű áldozatbemutatással.
Pótszer vagy pótcselekvés lehet - mondhatnánk ennek kapcsán - bármi, amit az Istennel való személyes közösség, az igaz istentiszelet helyére állítunk.
Vajon vannak-e nekünk, keresztényeknek is ilyen pótszereink?
Jól ismert ige a Példabeszédek 9:10: "A bölcsesség kezdete az ÚR félelme, és a Szentnek ismerete ad értelmet." De, mi az, hogy bölcsesség? És pontosan minek is a kezdete? És mi az az istenfélelem? Juhász István ezekről osztotta meg gondolatait: A bölcsesség nagyon is gyakorlati. És az istenfélelem sem elméleti. Gyakorlatban és tettekben nyilvánul meg. Az Isten létének a tudata még nem vezet istenfélelemhez. Az ördögök is tudnak róla, de ez a tudat számukra csak rettegéshez vezet. Márpedig az istenfélelemben nincsen rettegés, mert "a szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben." (I. János 4:18.)
"Sh'ma Jiszraél, Adonáj Elohénu Adonáj Echád - Halljad, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr!” (V. Mózes 6:4.) Az izraeliták életében központi szerepet betöltő ima, nem is annyira ima, mint inkább hitvallás. Hitvallás arról, hogy Istenen kívűl NINCS más Úr. De akkor kicsoda valójában, és honnan van a gonosz?
Hogyan gondolkodunk mi az Istenről? Úgy, mint az izraeliták, vagy időnként hajlunk a dualizmusra, a két pólus egyenrangú kezelésére? Pedig érdemes tisztázni, hogy a gonosz is csak teremtmény: fellázadt teremtmény, de CSAK teremtmény, nem pedig valamifajta "ellenisten". Minden hatalma ellenére sincs egy "súlycsoportban" az egyedüli Istennel. Ezt vallja meg a "Sh'má Jiszrael" – és Habakuk próféta dillemája nyomán erről emlékezett meg az elmúlt alkalommal Juhász István is.
Közel két hete, hogy vasárnap délután Juhász István arról beszélt, hogy a 37. Zsoltár első kilenc versében szereplő igéket két csokorba lehet szedni. A"mit kér tőled az Isten?"kérdésre Dávid így felel: "bízzál, gyönyörködj, hagyd és várj".Ennek előrebocsjtása mellett mit mond az Isten saját magáról?: "megadja, munkálkodik, világossá teszi az igazságodat és jogodra fényt derít"!
Isten Ígéje arra bíztat tehát minket, hogy gondoljuk végig: ki az, aki cselekszik? És valóban, mielőtt elkezdenél aggódni gondold végig te is: KI CSELEKSZIK...?
Nagyon pörgős, nagyon felgyorsult korunkban hajlamosakká váltunk arra, hogy kis energia befektetésse keressük a lehető legolcsóbb megoldásokat. Szeretnénk a dolgokat gyorsan letudni, hogy tovább nyargalhassunk a következő kihívás felé. Pedig mindennek ára van. Erre figyelmeztet az Efézus 5.13: "Áron is megvegyétek az alkalmat, mert a napok gonoszok." Az idők ugyanakkor nem csak gonoszak, de végesek is. Ezért figyelmeztet a prédikátor ily módon: "Ami kezed ügyébe kerül, vidd véghez erőd szerint, mert nem lesz cselekvés, megfontolás, tudás és bölcsesség a holtak hazájában, ahová mész". Ne keresd tehát a legolcsóbb megoldát...
Izgalmas, már-már megosztó kérdést vetett fel Juhász István a Filippi 3.3. alapján: Kik is tartoznak valójában az Istenhez? A válasz, ami ebből a versből kiviláglik így szól: "Mert mi vagyunk a körülmetéltek, akik lélekben szolgálunk Istennek, és Krisztus Jézusban dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk." Valóban Lélekben szolgálunk? ... Krisztus Jézusban dicsekszünk? ... Nem a testben (tartalékainkban) bizakodunk?
"Kiment a magvető"... jól ismert történet többek között a Lukács evangéliumából. Talán kevésbbé vesszük észre, hogy a vissza-vissza térő hangsúlyt Jézus arra helyezi, hogy "Vigyázzatok, hogyan hallgatjátok!" miért? Baj van a fülünkkel? Mit jelentenek Jézus rejtélyes szavai?
