Élő víz folyamai… Jn 7:38

Élő víz folyamai… Jn 7:38 header image 1

Viharfelhők alatt – Ellenszélben (Szabó Zoltán)

A sorvadt kezű ember meggyógyítása (Márk 3.) fordulópont volt Jézus életében. Addigi munkássága okán hamar ismertté vált, tódultak is hozzá az önös érdekektől vezérelt emberek, de személyes életközösségük nem volt Vele. Népszerűsége növekedésével párhuzamosan vált ugyanakkor egyre zavaróbb szálkává az ellenség szemében. A nép galileai vezetői ez után a zsinagógai jelenet után határozták el, hogy a "végső megoldás" egyedül Jézus likvidálása lehet.

Az országos méretűvé dagadt ügyre adott Isten választ a tanítványi közösség létrehozásával. Ezzel a fordulattal a szolgálat útja kétfelé vált: Jézus az Isten erejét demonstráló nyilvános szolgálat megtartása mellett hívta el azokat, akik a Vele való szoros közösségben ismerték meg az Ország hosszú távú terjedésének, az "ÉLET" áradásának az Atya szerinti útját. Erre az útra hívott el bennünket is.  "Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! – ezt mondja a Seregek URA" (Zak.4.6)

Tanítványság 20. rész - Apostolok cselekedetei 1. (Szabó Zoltán)

A tanítványságról szóló sorozatban nyomon követhettük mindazokat az eseményeket, amelyeken keresztül Jézus nemcsak elhívja, hanem fel is készíti a kiválasztott tanítványokat arra a feladatra, amit a Máté 28:19 úgy fogalmaz meg, hogy: "Menjetek el azért, és tegyetek tanítvánnyá minden népet..." Ez a küldetés ma sem lehet igazán "eredményes" – azaz megszentelt és áldott – e nélkül a győzelmekkel és kudarcokkal egyaránt tarkított, ám mindig a Mester jelenlétében történő felkészülési idő nélkül.

A Jézus szenvedését és halálát megelőző hetekben a Mester már a "végső nagy igazságokra" készítette fel a tanítványokat. Az ekkor történő eseményekben az Övéi felismerhették milyen fontos is az, hogy megtanulják "jól", azaz Isten látószögéből nézni a valóságot és ezzel együtt ráébredhettek arra is, hogy a (sokszor nagyon is "csúf") valóság helyes kezelése elképzelhetetlen az Isten szívére való ráhangolódás – a megbocsájtás isteni ajándékának gyakorlása – nélkül. Szívükbe éghettek Jézusnak a kereszten elhangzó szavai: "Atyám, bocsáss meg nékik, mert nem tudják, mit cselekesznek...".

A sorozatot most lezáró részben Jézus mennybemenetelével és az azt követő 10 napnak az eseményeivel foglalkozunk. Nem csak Jézus végső üzenete, de az azt követő események is azt tanítják, hogy nem elég ha megtanultunk Isten szemével látni, még csak az sem elég ha megtanultunk Isten szívével érezni – az igazán felkészült tanítvány megtanul ráhangolódni Isten időzítésére. Belátja, hogy az időzítést (a "legnagyobb küldetés" időzítését is) MINDIG, minden egyes alkalom esetében át kell adnia Istennek: egyedül Ő kezdeményezhet! Minden fajta autonómia, minden fajta kezdeményezés az időzítést illetően "visszaüthet" és kihatással lehet a történelem menetére. (Ábrahám–Hágár, Jákob–Ézsau, Mózes–egyiptomi ember).

Ez a végső tanulság pedig visszavezet bennünket a hívő ember alapvető gondjához: az Istennel való személyes kapcsolat tartós hiánya törvényszerűen autonómiához (függetlenedéshez) vezet, miközben az ilyen állapotban meghozott döntések a legjobb szándék mellett sem tudnak hozzájárulni Isten országának épüléséhez...

Tanítványság 19. rész - János 21. (Szabó Zoltán)

Milyen különös az a helyzet, amikor a bukásainkat követő nagy "megroggyanásaink", önbecsülésünk teljes elvesztése, a pótcselekvésekbe való beletemetkezésünk olyan mértéket tudnak ölteni, hogy magának Istennek kell közbeavatkozni, és "előcsalogatni" belőlünk a vallomást, hogy: "...Uram, Te mindent tudsz, Te tudod, hogy én szerelek Téged!..." Jézus pedig teszi mindezt azért, hogy a múlton való rágódás helyett, végre arra összpontosíthassunk, amire elhívott bennünket: "legeltetni, és őrizni" Isten nyáját – azaz felállni és szolgálni Őt. (A hanganyag vége hiányzik, mert közben lemerült az elem.)

Tanítványság 18. rész - Húsvét (Szabó Zoltán)

Húsvét napja talán az egyik legmozgalmasabb nap volt a Jézust követő, Őt szerető asszonyok és férfiak életében. A feltámadás állt a középpontjában – egy olyan esemény, amelynek befogadása úgy érzelmileg, mint racionálisan messze túlnőtt a saját modelljeikhez még mindig ragaszkodó tanítványok befogadóképességén. Nem csoda, hogy a főszerepet azok az asszonyok játszották, akikről pedig oly kevés szó esik az evangéliumokban.

Asszonyok, akikben talán most tudatosult előszőr, hogy a Jézussal járás évei során ők is tanítványokká nevelődtek, sőt, olyan hiteles tanúkká, akik olyankor, amikor a krízis bénítólag hat a férfiakra, képesek arra, hogy visszaemlékezve Jézus korábbi szavaira Isten üzenetét, a feltámadás örömhírét közvetítsék a zsidóktól való félelem miatt szétszóródva megbújt tanítványok között.

Kétezer évvel később, mi hajlamosak vagyunk azt vélelmezni, hogy már tudjuk mit is jelent a feltámadás. Mégis, időnként igen hosszú az út, amíg az idea életté, valósággá válik, a hitetlenkedést felváltja a hit és lassan jön el a pillanat, amikor már nem csak a tudatunk, hanem egész lényünk, mindenekelőtt pedig a szívünk fogadja be a nagy csodát!

Podbean App

Play this podcast on Podbean App