A Svédországban született, és csak néhány éve hazaköltözött Tommy egyike volt azoknak, akik az igehírdetés előtt tettek bizonyságot múltjukról.
Ő is átélte az embert pusztító, káros szenvedélyekből való szabadulás valódi örömét, így igehírdetésének első része valójában bizonyságtétel volt múltjáról és az Isten szabadításáról.
Mondanivalójának második részében pedig a saját énünkkel (EGO) való küzdelmünket – győzelmeinket és bukásainkat helyezte elénk a Biblia tükrében.
Olyan korban élünk, amely már nem az 1 János 1. szerini közösségen keresztült áthagyományozott Krisztusi Életből él, és éppen ezért csak nagyon szórványosan élvezheti a Lélek kiáradásának természetes folyamatát. Marad az, hogy Isten kegyelméből, a mindig Élő és Ható Íge útmutatása alapján fedezhetjük fel ismét, mi is volt Isten eredeti terve az Ő Ajándékával.
Így kezdődhetnek meg ismét először bennünk, majd "a vízbe dobott kavics táguló hullámverése mentén" általunk is azok a folyamatok, amelyek reményeink szerint e késői korban is még "új" – vagy még inkább újra – tartalmat vetíthetnek be a halódó világ életébe. Pál a római gyülekezet életében nézett szembe ezzel a közel sem optimális helyzettel, így levelének 8. fejezetében éppen nekik címezve ír a legtöbbet ezekről a kérdésekről.
Az apostoli korban élő hívek elvárása a Szentlélekkel kapcsolatosan elsősorban az volt, hogy legyen elég erejük bátran szólni az Ígét: "...add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal szólják a te igédet!" (Ap.csel. 4:29) És csak ezzel összefüggésben könyörögtek azért, hogy Isten tegyen bizonyságot az Ő Ígéje mellett: "Nyújtsd ki kezed gyógyításra, hogy jelek és csodák történjenek a te szent Szolgád, Jézus neve által!" (Ap.csel. 4:30) Az eredmény pedig nem maradt el: "Miután könyörögtek, megrendült az a hely, ahol összejöttek, és beteltek mindnyájan Szentlélekkel, és az Isten igéjét bátran hirdették." (Ap.csel. 4:31) A hangsúlyt újból és újból a tanúbizonyságtételre helyezi Lukács.
Mindez teljes összhangban áll Jézus búcsú szavaival, aki az eljövedő ajándék célját így fogalmazza meg: "De erőt kaptok, amikor a Szentlélek eljön rátok, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában és a föld legvégső határáig." Végigolvasva az Apostolok Cselekedeteit azt találjuk, hogy a korai gyülekezetek még jól értették a Szentlélek nekik ajándékozásának igazi célját és egészséges, mondhatnánk "normális" hozzáállással éltek az új kapcsolatfelvételben rejlő lehetőségekkel.
Keresztyén ünnepeink – minden szépségük mellett – sokat veszítettek eredeti tartalmukból az évszázadok alatt megszerzett "ünnepi rutin" koptató hatásának köszönhetően. Így van ez Pünkösddel is. Felüdítő lehet tehát visszatérni a Forráshoz, és friss szemmel, készséges szívvel újra átgondolni, mit is tanít Isten Ígéje az Ő Lelkéről.
Vajon mi lehetett Isten valódi célja ezzel az ajándékával? Hogyan tervezte el nemcsak a kapcsolat megteremtését, hanem annak működését is úgy az egyéni életünkben, mint az általa közvetített Élet spontán terjedésében? Hogyan tudunk együttműködni ezzel a tervvel, és egyáltalán mennyiben alapozta Isten az univerzum jövőjét a mi együttműködésünkre? Továbbá, mi annak a következménye, ha a felajánlott munkatársi viszony helyett, csak haszonélvezői akarunk lenni Isten Ajándékának? Egyszóval Pünkösd napján az Íge szerinti eredeti terv és az ahhoz fűzött "normális" folyamatok álltak figyelmünk középpontjában.
