2017-07

A Galatákhoz írt levél azt sugallja, hogy az emberi (felekezeti) rendtartásokhoz való visszatérés ott kezdődik, ahol megszűnik a Szentlélek közvetítése által történő személyes kijelentésből való élés. Így érthetjük meg azt is, miért tartotta Pál annyira fontosnak, hogy felidézve életútját arról tegyen nekik bizonyságot, hogy: „Tudjátok meg, testvéreim, hogy az általam hirdetett evangélium nem emberektől való, mert én sem emberektől kaptam, nem is tanítottak arra, hanem Jézus Krisztus kijelentése által.”A kijelentés elhalványulása egyenesen vezet a látható világban való meggyökerezéshez, és ily módon az emberi tekintély előtérbe kerüléséhez. (Olyan pótlék ez amely abból fakad, hogy valakire minden ember figyelni akar: ez vagy a Lélek, vagy a tekintélyesek...) Pál szavaiból kiolvasható, hogy ő nem örült a „tekintélyesek” kasztjának. (2:2, és 2:6.) Úgy tűnik az emberektől kapott tekintély egyik legfőbb csapdája, hogy az ily módon megbecsülést szerzett emberek valamilyen formában elszámolási kötelezettséggel tartoznak „választóik” felé, és mire észreveszik ez a fajta függő viszony nem, vagy csak korlátozott mértékben teszi lehetővé az Isten Szentlelkére való feltétel nélküli odafigyelést. Az ördög módszere mindmáig ugyanaz: ugyan más történelmi körülmények között, de hasonló képlet szerint fertőzi, majd teszi tönkre a gyülekezeteket. Ennek a lépései többé-kevésbbé ezek:
Megjelennek a hamis atyafiak, akik már nem a személyes kapcsolatból élnek.
Megjelenik a „tekintélyesek” rétege, akiket már ők támogatnak, emelnek ki...
Megtörténik a tekintélyesekre figyelő tömegek „bedarálása”, az eltévelyedés az evangyéliumtól...
Sőt, a nyomás alatt torzul az egykor JÓ VEZETŐK jelleme is (kettős alkat alakul ki)

A mai keresztyénség hajlamos a mindent elfedező kegyelembe vetett reménység okán elfelejteni, hogy a Szentírás időnként meglepő feltételekkel állít szembe bennünket. No, nem a kegyelemre vonatkozóan, de azt nem titkolja, hogy az Úrral és az Isten országával való személyes és gyümölcsöző kapcsolatunk mélysége erősen meghatározza hasznosságunkat, avagy haszontalanságunkat az Krisztus eljövetelének "siettetésében". Az ezen a héten Tason megtartott tábor keretében elhangzott igehírdetést ezúton bocsájtjuk közre.

Pál gyakorlatilag minden levelében kifejez olyan jókívánságokat, amelyek a szövegkörnyezetben akár imaként is felfoghatók. Különösen igaz ez az efézusi levélre, amelyben szinte halmozza az imává összeálló jókívánságokat. Juhász István megfogalmazásában ezek a gondolatok a Bibliában előforduló "Nagy Imák" egyikévé emelik föl ezt a néhány (14-21) verset. Benne, a mi mértékünket messze meghaladó módon áll Isten elé Pál, abban a tudatban, hogy végtelen erőforrások állnak Isten rendelkezésére. A mi egyetlen feladatunk a döntés: "a Szentlélek bennünk való lakozása által" élünk-e, és jól élünk-e a felajánlott lehetőséggel vagy elutasítjuk Isten világának végtelenségét.

Máté evangéliuma 3. részében Jézus bemerítéséről olvasunk, míg a János 3-ban Nikodémushoz intézi Jézus azokat a szavakat, amelyek a bemerítés fontosságáról tanúskodnak. Különös gondolatsor jellemzi mind a két részt. Az elsőt olvasva azon tűnődhetünk el, hogy vajon mi lehet azon szavak mögött, melyek szerint: „így illik nekünk minden igazságot betöltenünk”. A másodikban pedig ugyanilyen tanácstalanul állhatunk meg a jézusi szavakat olvasva: „Bizony, bizony mondom neked, ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja meg az Isten országát.”
Lehetünk őszinték, és feltehetjük mi is a kérdéseinket: miről beszél Jézus az első igerészben, és vajon összefügg-e ez – és ha igen, úgy hogyan – a második igerésszel? Miért ILLETT neki megkeresztelkedni, és miért KELL nekünk megkeresztelkedni? Az Igehírdetésben ezekre a kérdésekre kerestük a választ...

A Szentlélek szívünkbe való kitöltetése mögötti isteni cél igaz ismeretét hamar beárnyékolták az emberi elvárások: a Lélek eredeti szerepkörének halványulása (bátorságot ad az Isten bennünk végzett személyes munkálkodásáról szóló vallástételhez) miatt pedig már az apostoli korszakban megnyílt az út a Róla szóló ismeretek torzulása/torzítása előtt.Korinthusban három dolgot vártak el a Szentlélektől:1.) Az "emberi bölcsesség beszédét", azaz pezsgő intellektuális igemagyarázatot. Pál válasza erre az volt, hogy "amikor hozzátok mentem, testvéreim, nem úgy mentem, hogy nagy ékesszólással vagy bölcsességgel hirdessem nektek Isten bizonyságtételét..."2.) Vágyakoztak a Lélek ajándékai után is, különösképpen kívánták pedig a nyelveken szólás képességét. Zabolátlan csodavárásukra Pál úgy reagált, hogy "„A Lélek megnyilvánulását mindenki azért kapja, hogy használjon vele... Törekedjetek a szeretetre, és buzgón kívánjátok a lelki ajándékokat, de leginkább azt, hogy prófétáljatok."3.) Végül, de nem utolsósorban a gyülekezetbe beszivárgott a jó és rossz tudása utáni ősi vágy. Az analítikának az a fajta igénye, amely már az első emberpárt elindította az Istentől való függetlenség útján. Pál ezt látva leszögezi, hogy magunktól nem vagyunk alkalmasak arra, „hogy saját magunk eldöntsünk" dolgokat. Ellenkezőleg: "a mi alkalmas voltunk Istentől van, aki alkalmassá tett minket arra, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a Léleké, mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.”Arra figyelmezteti őket, hogy: "Félek azonban, hogy amint a kígyó ravaszságával megcsalta Évát, úgy a ti gondolataitok is eltávolodnak a Krisztus iránti tisztaságtól és őszinteségtől."