2017-10

Babilon utolsó uralkodója Belsazár tudatában lehetett annak, hogy apja Nabukodonozor a saját elvettetésén, majd ismételt felemeltetésén keresztül tanulta meg a helyes önértékelés fontosságát – és a birodalom minden részébe szétküldött királyi kiáltványban dicsőítette az Istent! Belsazár ellenben az elkerülhetetlen vereség pillanataiban is büszkén, a saját legyőzhetetlenségébe vetett önbizalommal csúfolja meg az Istent – aki "letaszítja és fölemeli a királyokat"  – azzal, hogy előhozatva a szent edényeket azokból eszik. Ekkor jelenik meg a kéz a falon... Bár megértenénk és elfogadnánk helyünket és szerepünket Isten terveiben anélkül, hogy valaha is elfelejtkeznénk Pálnak az alázatra felhívó figyelmeztető kérdéséről: "Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál volna? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?" (I.Kor. 4.7.)

Lukács evangéliumának 18. fejezetében, mind a hamis bíróról, mind a farizeus és vámszedő imájáról, mind pedig a gyerekek közeledéséről szóló szakaszok valahol az imádság egy-egy területére vonatkozva segítenek megválaszolni kérdéseink egy részét; hogyan is lehet "aprópénzre váltani" a jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod  fennkölt kérést a napi gyakorlatban.

Sokszor nem számolunk azzal, hogy milyen komoly sérülések származhatnak abból, ha életünkben engedjük, hogy egészségtelenül fontos szerephez jussanak a testi létből származó érzelmeink. Mi tehát a megoldás? Erről szólt Balázs Kornél üzenete

Nem könnyen tanulunk meg imádkozni... Nehezen mondunk le a "kis listáinkról" és még nehezebben hangolódunk rá arra, hogy az Isten szíve szerint való ima nem rólunk szól. A "Miatyánk" (Máté 6) gondolatsora Istenre fókuszál: az Ő szentségére, az Ő országára, az Ő akaratára. Isten pedig társakul választott, hogy átélhessük azt a csodát, hogy valahányszor megállunk "a titkos helyen", Őrá figyelünk és feszítőnek tűnő mondanivalóink elhadarása helyett csendességben fölajánlkozunk azzal, hogy "szólj Uram, hallja a Te szolgád!", akkor Isten használni tud és használni is fog abban, hogy miután az Ő jelenlétével feltöltekezve visszamegyünk a hétköznapokba hordozhassuk azt az Életet, amelynek áradása nyomán valóban megszenteltetik Isten Neve, eljön az Ő országa és meg lesz az Ő akarata!

A házasságtörő asszony történetének (János ev. 8.), és Máté elhívásának (Máté ev. 9.) egyaránt az irgalmasság – irgalmatlanság ellentétpár áll a középpontjában. Gyakran még keresztényként is nagyon is határozott elképzeléseink vannak arról, hogy "milyen bűnért milyen büntetés jár", és ha rajtunk múlik be is hajtjuk az ítéletet (irgalom nélkül!). Jézus ellenben arról tanít, hogy meg kell tanulnunk "mit jelent ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot." (Máté 9:13)

Sámuel első könyvének utolsó fejezetei nagyon jól szemléltetik Isten hűségét. Dávid életében is eljött az az idő amikor beértek a "maga útjának" gyümölcsei: Mindent elvesztett, amit éppen a "békesség és biztonság" érdekében helyezett a filiszteusok "védőburka" alá – de ami ennél is rosszabb, elvesztette saját embereinek bizalmát és szeretetét. Az elkeseredett emberek Dávid megkövezését fontolgatták.A Biblia egy mondatban fejezi ki a fordulatot – azt, ahogyan Dávid megtér, és visszahelyezi magát Isten védő oltama (a Rámában ott hagyott védőburka) alá: "Dávid azonban megerősíté magát az Úrban az ő Istenében." (29.6) Néha nehéz elfogadnunk Isten bánásmódját, de Ő hűséges, és ígérete áll: "minden egyaránt javukra van azoknak akik Istent szeretik!"

Mi lenne a legfélelmetesebb dolog a világon? Az, ha Isten változna. Ám Isten hűséges, és az Íge tanúsága szerint: "minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosság Atyjától száll alá, akinél nincs változás vagy változásnak árnyéka." (Jakab 1.17)

Sámuel 1. könyvének 26. fejezete azzal a sokat sejtető mondattal zárul, hogy „És elment Dávid a maga útján, Saul pedig hazatért.” Dávid egyszerűen belefáradt abba, hogy kivárja Isten szabadítását – ezért mondja az Íge, hogy "elment a maga útján". Átmentette mindenét (javak, feleségek, emberei és azok javai és családjai) a filiszteusokhoz abban a reményben, hogy így békésebb jövő vár rá, és végleg megszabadulhat Saul kezéből is.A saját útjainknak viszont mindig ára van – és ezzel a döntésével Dávid is egyre mélyebben sodródott a "kettős beszéd" (hazugság-spirál) szövevényes hálójába és az azzal járó következményekbe. Annyi mindent elvesztett a mögötte álló években! Emberileg érthető, ha szeretett volna egy kiszámíthatóbb jövőt, szeretett volna tartós biztonságot, mindannyiukat motíváló sikereket – ám azt is látjuk, hogy a "béke és a biztonság" helyett csak mindent összekuszált.Pedig a szabadítás ekkor már szinte karnyújtásnyira volt tőle. 1 év és 4 hónap után (és ez alig 1/10-e ez bújdosása esztendeinek), amit a filiszteusok földjén töltött meghalt Saul és megnyilt számára a felemelkedés útja. Eddig, csupán eddig kellett volna még várnia az Úrra, ahelyett, hogy belefáradva a bujdosásba otthagyja a "Felséges rejtekét".Az ördög a mi életünkben is mindent megtesz azért, hogy belefáradva a "szél zúgása" modellezhetetlen törvényének való engedelmességbe a saját kezünkbe vegyük sorsunk alakítását és ne törődjünk azzal, hogy minden autonómiának súlyos ára van mind ránk, mind a szeretteinkre, mind pedig a ránk bízott lelkekre nézve is...