2018-05

Dávid élettörténetének befejező mozzanataihoz érkeztünk. Arról a népszámlálásról beszéltünk, amelynek következtében 70.000 ember halt meg. A történet olyan kérdéseket vet fel, mint pl: teljesen az Úrban bízunk-é, vagy Őt a második helyre sorolva úgy gondoljuk, hogy igen, noha érdemes számolni az ISTENNEL IS, de azért nem árt "szárazon tartani a puskaport" sem! Igaz megközelítés ez?

A téma adás Jézusnak arra az egy mondatára fókuszált, amely a Máté 23-ban hangzik el, és így szól: "ti pedig mindannyian testvérek vagytok."  A válasz megfogalmazása természetesen nem nélkülözte azokat az ígehelyeket sem, amelyek segíthetnek a kérdés mélyebb megértésében. István így pl. idézte a Máté 12-ből Jézusnak azt a mondatát, amely így szól: "Mert aki aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én fiútestvérem, nőtestvérem és anyám."
Kivételesen közreadom azokat az egymás közötti beszélgetéseket, amelyek István igehírdetése után hangoztak el: megismerhető belőlük néhány olyan élethelyzet a múltunkból, amely tanulságos lehet akár szélesebb körben is.

A Pünkösdöt megelőző szombat este – régi kérésünknek engedve – Dávid Zsolt beszélt a böjt szépségéről és áldásairól.

Dávid Zsolt először azt a címet akarta adni az ígehírdetésnek, hogy "Nem olyan könnyű az Isten kezéből kiesni", aztán változtatott rajta és a gondolatait végül így foglalta össze: "Isten kezéből nem lehet kiesni". Ő az Úr, aki egyik kezében a megváltottakat tartja, a másikban pedig az elkárhozottakat. S mivel mind a két keze "tele van" így nincs mód az egyikből "átesni" a másikba - fejezte ki nagyon plasztikusan a gondolatmenetet.
Jó példa erre Izrael, akit minden hűtlensége ellenére mind a mai napig hordoz az Isten. És ez igaz az övéire mindenkor és mindenütt: Ha Krisztus kiválasztott téged a világ alapítása előtt (Efézus 1:4), úgy az Övé vagy és nem fog elveszíteni téged!

Juhász István folytatta azt a március 25-én megkezdett gondolatsort, amelyet a római levél 12 fejezetének első két verse ébresztett benne: Isten útjáról, az isteni geometriáról, és arról a problémáról, hogy a mi fejünkben szinte állandó jelleggel egy olyan "tolmácsgép"működik, amely folyamatosan elferdíti az Isten szavát, amely folyamatosan áthelyezi a hangsúlyokat annak érdekében, hogy mégis megtűrhessük a világ gondolkodásmódjához és eljárásrendjéhez való alkalmazkodásunk szomorú tényét. "Mert kettős gonoszságot követett el népem: –mondja Jeremiás (2:13) – elhagytak engem, az élő vizek forrását, hogy víztárolókat ássanak maguknak, és repedezett falú víztartókat ástak, amelyek nem tartják a vizet." Mi is hajlamosak vagyunk arra, hogy az "élő víz" által való felüdülés helyett "mappákat" képezzünk, amelyekbe azután belepakolunk mindenféle "okosságot" abban a reményben, hogy ez helyettesítheti az Élő Isten ismeretét. A tanítás nem cél, hanem eszköz. A cél az, amiért Jézus könyörög amikor így imádkozik: "Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent és akit elküldtél, a Jézus Krisztust." (János 17:3) Engedd tehát, hogy minden percben a személyes kapcsolatból táplálkozzon az életed: az Élő Istenről való képedet ne rögzítsd le, ne merevítsd ki állóképpé, ne engedd, hogy csupán egy pillanatnyi lenyomattá váljon!