Dávid Zsolt

Hogyan lehet eltávolítani Istentől azt az embert, aki nagyon szereti az ő Urát? Fokozatosan! Megdöbbentő látni, hogy az ördög ezt a taktikát alkalmazza Abrám esetében is: (Bételben Abrám) "oltárt épített az ÚRnak, és segítségül hívta az ÚR nevét. Majd továbbköltözött Abrám, folyton dél felé húzódva. Azonban éhség lett az országban, és Abrám lement Egyiptomba, hogy ott tartózkodjék, mert nagy volt az éhség azon a földön."  (I.Mózes 12:8-10) Ha már elég közel húzódtál a világhoz, az ördög gondoskodik arról, hogy olyan krízist támasszon, amely elveszi a még megmaradt ellenállásod is – és megtedd a végső lépést Egyiptom sötétsége felé. Tragikus, hogy ezekben a krízisekben akár arra is képesek vagyunk, hogy felülről jövő megoldásnak, isteni segítségnek értékeljük a kézenfekvő (világi) megoldásokat!

Az elmúlt vasárnap Dávid Zsolt folytatta részben a korábbi igehírdetését, részben az előző hét gondolatait. Zsolti az Észaiás könyvéből idézett fel egy kevésbbé ismert verset: "Nem haragszom, de ha tövis és gaz kerül elém, csatára megyek ellene, és lángra gyújtom az egészet." (27.4) Változásod irányát az szabja meg, milyennek ismered meg az Istent. Minden ember abban az irányban formálódik, amit a szeme előtt tart. Aki a TV-t nézi azt a TV-formálja, aki az Istent, az az Ő képére formálódik át. (2. Kor. 3:18.)

Az év utolsó vasárnapján Dávid Zsolt arról beszélt, ami az elmúlt évünket épúgy meghatározta, mint ahogy része lesz  az előttünk álló esztendőnek. A HARCRÓL. Ezeket a gondolatokat egy több részből álló sorozat bevezetőjének szánta. A következőkben szó lesz pl. arról, hogy a harc jellemformáló erővel bír (Jeremiás 48:11) "Az élet mindenkit megolvaszt de te döntöd el milyen olvasztóformába akarsz beleöntődni, azaz hogy jobbá válsz, vagy keserű leszel." A harcnak erős a közösségépítő hatása is (Róma 1:12), továbbá harc nélkül nincs győzelem (Jel. 3:21). A harcod tetszik Istennek (Zsidó 3.15-17), és minél többet harcolsz, annál erősebb leszel (II. Kor.4.16). Jobban fogod érezni magad magaddal kapcsolatban – és ráébredsz, hogy életednek célja és értelme van.Nagyon fontos tehát, hogy melyik harcot harcolod: mert ha olyanért harcolsz, amit már ingyen neked adott az Isten, akkor nem a megfelelő harcot vívod, és rossz az irányultságod.

Nem mindegy hogyan látunk. "Rossz" látás, azaz helytelen, hit nélküli helyzetfelismerés mellett csak zúgolódni tudunk (ahogyan a tizenkét kémből tíz a Kánaán kikémlelésekor), a "helyes" látás viszont a hit szárnyán röpít tova bennünket az Isten álal megszabott irányba. A normális keresztyén nem azt vizsgálja, hogy neki vajon milyen haszna származik abból, ha követi Jézust, hanem azzal foglalkozik, hogy hogyan formálódhat át Jézus képére. – S ha ebben segít a böjt, az ima, az adakozás, vagy akár a tized is, akkor mindezt örömmel teszi, hogy jobban láthasson, jobban megismerhesse az ő URát.

Dávid Zsolti (és Marian Józsi) visszaérkezett Pakisztánból. Az elmúlt vasárnapi alkalom első felében rendkívül élvezetes, oldott hangulatú beszámolót adott az ott élőkről és az Isten közöttük végzett munkájáról. Ennek kapcsán velünk is megosztott egy olyan üzenetet, amelyet ott angolul mondott el Simonról és a bűnös asszonyról (Lukács 7.) Sokszor észre sem vesszük, hogy bennünk is ott lakozik egy-egy Simon, vagy az a farizeus, akit pedig annyira elítélünk a vámszedő mellett elmondott imájáért (Lukács 18:10-14). Az anekdota szerint, amikor egy vasárnapi iskolában befejezték a farizeus és vámszedő imájának olvasását a tanító így szólt a gyerekekhez: "Nem örültök, hogy mi nem vagyunk olyanok, mint ez a farizeus...? Zsolti a keresztyén gőg veszélyéről beszélt.

Dávid Zsolt a negyedik részben – ami egyben a befejező része is volt a sorozatnak – a kimondott szó erejéről beszélt. Pál arra emlékezteti a római gyülekezetet, hogy: "Közel hozzád a beszéd, a szádban és a szívedben van, mégpedig a hit beszéde, amelyet mi hirdetünk." (Róma 10.9) Mi mégis hamarabb választjuk a hitetlenség, mint a hit beszédét. A zsoltáros szerint, "ha megindulna is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe, nem félünk" (Zsolt 46.3.) Ahogyan ezt Zsolt frappánasan kifejezte), mi túl sok időt töltünk azzal, hogy beszélünk Istennek a hegyről (a nehézségeinkről), és túl keveset azzal, hogy beszélnénk a hegynek az Istenről.

Ritkán beszélünk a képzelgés, képzelődés, egyáltalán a képzelőerő jellemünket formáló hatásáról. Pedig sok gondunk abból fakad, hogy ahelyett, hogy Pál apostolra figyelnénk, aki azt tanácsolja, hogy "testvéreim, azokról gondolkozzatok, amik igazak, amik tisztességesek, amik igazságosak, amik tiszták, amik szeretetreméltók, amik jó hírűek, ha van valami erényes, és ha van valami dicséretes", mi inkább helyet adunk az aggódásnak, magunk elé vetítjük a sejtelmes rossz jövőt, és legyenek azok akár anyagi gondjaink, akár sérülékeny kapcsolataink, akár egészségügyi problémáink, képzeletünk torz szárnyakon a mélység felé akar húzni bennünket. De álljunk csak meg! Valóban, megfegyelmezhetők lennének gondolataink? Ezekről, és az Isten igéje által (lásd: első zsoltár) javasolt útról beszélt Dávid Zsolti az elmúlt vasárnapi alkalmon.

Az elmúlt vasárnapi alkalom leginkább elgondolkodtató gondolata számomra az volt, amit Dávid Zsolt valahogy így fejezett ki. "Gondoltatok már arra, hogy a szívünk olyan, mint az anyaméh?" Nem válogat; egyszerűen nagy odaadással gondoskodik arról, hogy a "belé hullajtott mag" – éppúgy, mint a csecsemő ebben a természetes "inkubátorban" – biztonságban fejlődjön...? Azaz, automatizmusoknak engedelmeskedik. Ha a mag jó, azt táplálja, amíg ki nem kel; ha (genetikailag) defektes, rossz, akkor is mindent elkövet, hogy rendben növekedjék a szülés idejéig.
Ha valóban ilyen a szívünk, úgy Jézusnak a magvetőről szóló példázata még nagyobb jelentőségre tehet szert az életünkben!

Életünk egyik legnagyobb kihívása az, amikor azzal szembesülünk, hogy óriási szükség lenne a hitből való imára, de kicsinyhitüségünk miatt képtelenek vagyunk teljes bizalommal járulni az Isten elé. (Jakab 1.6 és Jakab 5.13-14.) De, hogyan is lehetne hitből imádkozni, ha nem ismerjük az Úr akaratát? Mit lehet ilyenkor tenni? Dávid Zsolti ezekről a nem könnyű, és éppen ezért gyakran megosztónak tűnő kérdésekről kezdett el beszélni az elmúlt alkalom során. A folytatásra valószínűleg a következő alkalommal kerülhet sor.

Mindannyian jól ismerjük azt a gyermekdalt, amely nem csak a kérdést teszi föl: "Ki teremtette ezt a világot?", hanem azonnal meg is válaszolja: "Atyánk, Istenünk!"De vajon ki teremtette a sötétséget? és ki a gonoszt? Érthetően azonnal az olyan jól ismert igeversek jutnak az eszünkbe, mint a Jakab 1:13. és 17. "Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért", továbbá: "minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosság Atyjától száll alá, akinél nincs változás vagy változásnak árnyéka."Dávid Zsolt meglepő verset idézett Ézsaiás könyvéből. A 45. fejezet 3. verse szerint "Neked adom a sötétség kincseit és a rejtekhelyek gazdagságait, hogy megtudd: én vagyok az ÚR, Izráel Istene, aki téged neveden hívtalak." A 7. vers pedig ezt mondja: "Én alkottam a világosságot, én teremtettem a sötétséget, én szerzek békességet, és én teremtem a gonoszt. Én vagyok az ÚR, aki mindezt cselekszem!"Ki a felelős tehát a sötétségért? Továbbá mit kezdünk mi a sötétséggel? Végül hogyan lehet kincseket találni a sötétségben? Megannyi kérdés, amit nem könnyű megválaszolni.