Juhász István

Nem mindennapi történetet jegyez fel a II. Mózes 4. 24-26: Mózes küldetése szinte még el sem kezdődött, amikor Isten meg akarja őt ölni. Ezt érzékelve Cippóra lemetszi a fia előbőrét, és (erősen szemérmes fordításban) Mózes "lábához" érinti – majd elhangzanak ezek a titokzatos szavak: "Bizony, véren szerzett jegyesem vagy nekem!"No, de mi lehet mindennek a jelentősége? Erre kereste a választ az elmúlt vasárnap Juhász István. Az igehírdetést ezúttal is kötetlen hangulatú, sok irányba kitekintő, izgalmas beszélgetés követte.

Meglepő, hogy mennyire meghatároz bennünket a Bibliában található kifejezések beazonosításának kényszere, a sehova nem vezető agyalás. Meghalljuk a hívószót: "tíz szűzek" és azonnal beindul a motor... Kik azok a szűzek? és mi az olaj? hát a lámpás? nem is beszélve az éjfélről, meg a bezárt ajtóról! Tényleg nem ismeri Krisztus az övéit? No, van itt kérdés bőven...!De, vajon ezeket a kérdéseket akarja megválaszolni a példázat, vagy Krisztus valami egészen mást akar a szívünkre helyezni? Elképzelhető, hogy már megint "a fától nem látjuk az erdőt"?

Vajon, meghallgat-e az Úr? - tesszük fel a kérdést csalódásaink pillanataiban. Az egyszerű válasz: Igen. Juhász István ugyanakkor elénk tárta azokat az ígerészeket, amelyek segíthetnek a szélsőséges (igen-nem, akkor, ha...) válaszok kényszerétől való megszabadulásban. Ne felejtsük el Dávid az Atya szívét tárja fel, amikor zsoltárában arra buzdít, hogy "gyönyörködjél az Úrban és megadja néked szíved kéréseit!"

Mit teszünk nagy krízisek esetén? Juhász István tette fel ezt a kérdést a Dunavcsén megtartott szombati alkalmunkon. A választ pedig az I. Korinthusi levél 15. fejezete alapján adta meg: az egyetlen, amit tehetünk ha visszatérünk az ősi hitvalláshoz, leásunk a kezdetekig, mert éppen ilyen időkben van igazán szükség arra, amit Pál apostol mondott: "Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, melyben álltok is, amely által üdvözültök is [...] Mindenekelőtt azt adtam át nektek, [...] hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, és hogy eltemették, és hogy feltámadt a harmadik napon az Írások szerint..."

Juhász István az elmúlt vasárnap a 3. Zsoltárral kapcsolatos gondolatatit osztotta meg. Olyan korszakban élünk, amire egyre inkább jellemző, hogy az emberek testközelből élik át a fenyegetettség érzését (Háború, járvány, gazdasági csőd). És persze ez is valóság... A látható világ valósága. Dávid ismerte ezt is. De ő inkább választotta azt, hogy a láthatatlan világ valóságának hisz: "Te pajzsom vagy és dicsőségem". És Te, te melyik valóságnak hiszel?

"... Érted is, amit olvasol? [...] Erre az így válaszolt: Hogyan érthetném, ha valaki meg nem magyarázza?"
(ApCsel 8,30-31)
Az etióp kincstárnok és Fülöp evangelista találkozásáról szóló történet a Jeruzsálemből dél felé vezető úton az ige megértéséről tanít. Mi kell ahhoz, hogy megértsem az olvasott igét? Etióp vagyok vagy Fülöp? Esetleg mindkettő?

"Jöjjetek, boruljunk le, hajoljunk meg, essünk térdre alkotónk, az ÚR előtt! Mert ő a mi Istenünk, mi pedig legelőjének népe, kezében levő nyáj vagyunk. Most, amikor halljátok szavát, ne keményítsétek meg szíveteket, mint Meríbánál, amikor Masszánál voltatok a pusztában, hol megkísértettek engem őseitek, próbára tettek, bár látták tetteimet."
(Zsolt 95,6-8)
Miért óvja a zsoltáros isten népét a szívük megkeményítésétől? Mit jelent és mi a következménye? Mi a megkeményedés útja, hogyan teszi ezt ember és az Isten? És végül: miért beszél erről éppen ez a zsoltár?

Jézus az imádságról radikálisan új módon tanított. Eljött az az óra 
"... amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát, mert az Atya is ilyen imádókat keres. Az Isten Lélek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk."
(Jn 4,23-24)
 
Többé nem számít a hely, a forma de még az elhangzott szavak emelkedettsége sem, hiszen "tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek tőle." (Mt 6,8)
De akkor mi a célja az imádságnak? Miért imádkozunk? Az imdádság olyan kapcsolódás, amikor Isten és ember is önmagát adja a közösségért.

A virágvasárnapi bevonulás után Jézus így sóhajtott fel: 
"... Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemed elől."
(Lk 19,42) 
Mi az, ami miatt nem ismerték fel kortársai a békességre vezető utat? Vajon a vele együtt keresztre feszített lator hogyan ismerte fel mégis? 
Jézus ma is hív mindenkit - hívőt és istenkeresőt egyaránt - a békességre vezető útra. Mi a mi feladatunk?

A hit több mint csodákat látni és több mint "csak" megmenekülni. - A hit: meglátni Istent saját magunk által.
Hogyan vezeti Isten Illést és a pogány sareptai öszvegyasszonyt odáig, hogy végül elhangzik a mondat?
" ... Most már tudom, hogy te Isten embere vagy, és hogy igaz a te szádban az ÚR igéje!"
(1Kir 17,24)