Juhász István

Jól ismert ige az Észaiás 43.1: "De most így szól az Úr, a te Teremtőd, Jákób, és a te Alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!" Különösen a próbák idején érdemes felidézni magunkban azt az első bizonyosságot, ami akkor fogott el, amikor Isten ilyen módon szólított meg bennünket. Isten nem kevesebbet ígért, mintsem hogy a "most" az valóban most: vonatkozik életünk minden pillanatára, az örömteliekre éppúgy, mint a kevésbbé derűsekre. És ezt ismétli meg Jézus. amikor végső búcsúzásakor azt ígéri, hogy "én pedig veletek vagyok a világ végezetéig minden napon".

A próbatételek idejét éljük! – egyéni és gyülekezeti szinten egyaránt. Ezekben az időszakokban különösen fontos megemlékezni az isteni valóságnak arról a nézőpontjáról, amelyet az Íge vetít szemünk látóhatárára. Az I.Kor. 10.13-ban Pál így ír: "Nem emberi erőt meghaladó kísértés (a szó próbatételt, megpróbáltatást jelent) esett rajtatok, mert Isten hű, és ő nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek, sőt a kísértéssel együtt a kimenekülést is megadja majd, hogy el tudjátok hordozni." Jakab pedig azzal bíztat, hogy "Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe (próbatételekbe) estek, tudva, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. [...]  Boldog ember az, aki a kísértésben (próbatételben) kitart, mert miután megpróbáltatott, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr ígért az őt szeretőknek."

Nem szokatlan, hogy Isten, amikor valamint a szívünkre akar helyezni, akkor többször és többek által küld üzenetet! Ez történt ezen a vasárnapon is. Isten ezúttal Juhász István szívére helyezte a Máté 6. egyik – két hete a Lukács evangéliumából elhangzott – fő üzenetét: NE AGGODALMASKODJATOK! István külön kiemelte, hogy Jézus – tőle nagyon szokatlan módon – számos érvveltámasztja alá a felszólítást, ezzel is hangsúlyt adva annak, hogy az érzelmi alapon bennünket megkörnyékező aggódásra miért nincs és nem is lehet semmilyen racionális indok. Az Istenben élő, Benne bízó embert az elmevizsgálódása is arról kell, hogy meggyőzze, hogy MINDEN RENDBEN VAN!

Nem mindennapi történetet jegyez fel a II. Mózes 4. 24-26: Mózes küldetése szinte még el sem kezdődött, amikor Isten meg akarja őt ölni. Ezt érzékelve Cippóra lemetszi a fia előbőrét, és (erősen szemérmes fordításban) Mózes "lábához" érinti – majd elhangzanak ezek a titokzatos szavak: "Bizony, véren szerzett jegyesem vagy nekem!"No, de mi lehet mindennek a jelentősége? Erre kereste a választ az elmúlt vasárnap Juhász István. Az igehírdetést ezúttal is kötetlen hangulatú, sok irányba kitekintő, izgalmas beszélgetés követte.

Meglepő, hogy mennyire meghatároz bennünket a Bibliában található kifejezések beazonosításának kényszere, a sehova nem vezető agyalás. Meghalljuk a hívószót: "tíz szűzek" és azonnal beindul a motor... Kik azok a szűzek? és mi az olaj? hát a lámpás? nem is beszélve az éjfélről, meg a bezárt ajtóról! Tényleg nem ismeri Krisztus az övéit? No, van itt kérdés bőven...!De, vajon ezeket a kérdéseket akarja megválaszolni a példázat, vagy Krisztus valami egészen mást akar a szívünkre helyezni? Elképzelhető, hogy már megint "a fától nem látjuk az erdőt"?

Vajon, meghallgat-e az Úr? - tesszük fel a kérdést csalódásaink pillanataiban. Az egyszerű válasz: Igen. Juhász István ugyanakkor elénk tárta azokat az ígerészeket, amelyek segíthetnek a szélsőséges (igen-nem, akkor, ha...) válaszok kényszerétől való megszabadulásban. Ne felejtsük el Dávid az Atya szívét tárja fel, amikor zsoltárában arra buzdít, hogy "gyönyörködjél az Úrban és megadja néked szíved kéréseit!"

Mit teszünk nagy krízisek esetén? Juhász István tette fel ezt a kérdést a Dunavcsén megtartott szombati alkalmunkon. A választ pedig az I. Korinthusi levél 15. fejezete alapján adta meg: az egyetlen, amit tehetünk ha visszatérünk az ősi hitvalláshoz, leásunk a kezdetekig, mert éppen ilyen időkben van igazán szükség arra, amit Pál apostol mondott: "Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, melyben álltok is, amely által üdvözültök is [...] Mindenekelőtt azt adtam át nektek, [...] hogy Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint, és hogy eltemették, és hogy feltámadt a harmadik napon az Írások szerint..."

Juhász István az elmúlt vasárnap a 3. Zsoltárral kapcsolatos gondolatatit osztotta meg. Olyan korszakban élünk, amire egyre inkább jellemző, hogy az emberek testközelből élik át a fenyegetettség érzését (Háború, járvány, gazdasági csőd). És persze ez is valóság... A látható világ valósága. Dávid ismerte ezt is. De ő inkább választotta azt, hogy a láthatatlan világ valóságának hisz: "Te pajzsom vagy és dicsőségem". És Te, te melyik valóságnak hiszel?

"... Érted is, amit olvasol? [...] Erre az így válaszolt: Hogyan érthetném, ha valaki meg nem magyarázza?"
(ApCsel 8,30-31)
Az etióp kincstárnok és Fülöp evangelista találkozásáról szóló történet a Jeruzsálemből dél felé vezető úton az ige megértéséről tanít. Mi kell ahhoz, hogy megértsem az olvasott igét? Etióp vagyok vagy Fülöp? Esetleg mindkettő?

"Jöjjetek, boruljunk le, hajoljunk meg, essünk térdre alkotónk, az ÚR előtt! Mert ő a mi Istenünk, mi pedig legelőjének népe, kezében levő nyáj vagyunk. Most, amikor halljátok szavát, ne keményítsétek meg szíveteket, mint Meríbánál, amikor Masszánál voltatok a pusztában, hol megkísértettek engem őseitek, próbára tettek, bár látták tetteimet."
(Zsolt 95,6-8)
Miért óvja a zsoltáros isten népét a szívük megkeményítésétől? Mit jelent és mi a következménye? Mi a megkeményedés útja, hogyan teszi ezt ember és az Isten? És végül: miért beszél erről éppen ez a zsoltár?