A virágvasárnapi bevonulás után Jézus így sóhajtott fel:
"... Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemed elől."
(Lk 19,42)
Mi az, ami miatt nem ismerték fel kortársai a békességre vezető utat? Vajon a vele együtt keresztre feszített lator hogyan ismerte fel mégis?
Jézus ma is hív mindenkit - hívőt és istenkeresőt egyaránt - a békességre vezető útra. Mi a mi feladatunk?
A hit több mint csodákat látni és több mint "csak" megmenekülni. - A hit: meglátni Istent saját magunk által.
Hogyan vezeti Isten Illést és a pogány sareptai öszvegyasszonyt odáig, hogy végül elhangzik a mondat?
" ... Most már tudom, hogy te Isten embere vagy, és hogy igaz a te szádban az ÚR igéje!"
(1Kir 17,24)
Hogyan reagálunk, amikor tudjuk mi a helyes? Mi motíválja cselekedeteinket?
Jeremiás próféta könyvének epizódszereplője a megfelelő pillanatban felismeri helyes választ és a félelme ellenére dönt. Kevesen voltak, akik megmenekültek az ostromlott Jeruzsálemből, de Ebed-Melek, a király szolgája közöttük volt.
"¹⁵ Jeremiáshoz pedig így szólt az ÚR igéje, amikor még fogoly volt a börtön udvarában: ¹⁶ Menj, és mondd meg az etióp Ebed-Meleknek: Ezt mondja a Seregek URa, Izráel Istene: Én beteljesítem, amit kijelentettem erről a városról, vesztére és nem javára. Szemed láttára következik be minden a maga idejében.
¹⁷ De téged megmentelek azon a napon — így szól az ÚR —, és nem kerülsz azoknak az embereknek a kezébe, akiktől félsz. ¹⁸ Mert én megszabadítalak, nem esel el fegyvertől, és életedet ajándékul kapod, mert bíztál bennem! — így szól az ÚR."
(Jer 39:15-18)
"Ti hazug szavakban bíztok, amelyek semmit sem érnek." (Jer 7:10) kiáltja Jeremiás próféta a templomba özönlő tömegnek, akik az őszinte istentisztelet helyett láthatóan megelégednek a rutinszerű áldozatbemutatással.
Pótszer vagy pótcselekvés lehet - mondhatnánk ennek kapcsán - bármi, amit az Istennel való személyes közösség, az igaz istentiszelet helyére állítunk.
Vajon vannak-e nekünk, keresztényeknek is ilyen pótszereink?
Jól ismert ige a Példabeszédek 9:10: "A bölcsesség kezdete az ÚR félelme, és a Szentnek ismerete ad értelmet." De, mi az, hogy bölcsesség? És pontosan minek is a kezdete? És mi az az istenfélelem? Juhász István ezekről osztotta meg gondolatait: A bölcsesség nagyon is gyakorlati. És az istenfélelem sem elméleti. Gyakorlatban és tettekben nyilvánul meg. Az Isten létének a tudata még nem vezet istenfélelemhez. Az ördögök is tudnak róla, de ez a tudat számukra csak rettegéshez vezet. Márpedig az istenfélelemben nincsen rettegés, mert "a szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben." (I. János 4:18.)
"Sh'ma Jiszraél, Adonáj Elohénu Adonáj Echád - Halljad, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr!” (V. Mózes 6:4.) Az izraeliták életében központi szerepet betöltő ima, nem is annyira ima, mint inkább hitvallás. Hitvallás arról, hogy Istenen kívűl NINCS más Úr. De akkor kicsoda valójában, és honnan van a gonosz?
Hogyan gondolkodunk mi az Istenről? Úgy, mint az izraeliták, vagy időnként hajlunk a dualizmusra, a két pólus egyenrangú kezelésére? Pedig érdemes tisztázni, hogy a gonosz is csak teremtmény: fellázadt teremtmény, de CSAK teremtmény, nem pedig valamifajta "ellenisten". Minden hatalma ellenére sincs egy "súlycsoportban" az egyedüli Istennel. Ezt vallja meg a "Sh'má Jiszrael" – és Habakuk próféta dillemája nyomán erről emlékezett meg az elmúlt alkalommal Juhász István is.
Közel két hete, hogy vasárnap délután Juhász István arról beszélt, hogy a 37. Zsoltár első kilenc versében szereplő igéket két csokorba lehet szedni. A"mit kér tőled az Isten?"kérdésre Dávid így felel: "bízzál, gyönyörködj, hagyd és várj".Ennek előrebocsjtása mellett mit mond az Isten saját magáról?: "megadja, munkálkodik, világossá teszi az igazságodat és jogodra fényt derít"!
Isten Ígéje arra bíztat tehát minket, hogy gondoljuk végig: ki az, aki cselekszik? És valóban, mielőtt elkezdenél aggódni gondold végig te is: KI CSELEKSZIK...?
