Sunday Oct 01, 2017
Júda és Izrael királyai 10. – Dávid élete 5. (Szabó Zoltán)
Sámuel 1. könyvének 26. fejezete azzal a sokat sejtető mondattal zárul, hogy „És elment Dávid a maga útján, Saul pedig hazatért.” Dávid egyszerűen belefáradt abba, hogy kivárja Isten szabadítását – ezért mondja az Íge, hogy "elment a maga útján". Átmentette mindenét (javak, feleségek, emberei és azok javai és családjai) a filiszteusokhoz abban a reményben, hogy így békésebb jövő vár rá, és végleg megszabadulhat Saul kezéből is.
A saját útjainknak viszont mindig ára van – és ezzel a döntésével Dávid is egyre mélyebben sodródott a "kettős beszéd" (hazugság-spirál) szövevényes hálójába és az azzal járó következményekbe. Annyi mindent elvesztett a mögötte álló években! Emberileg érthető, ha szeretett volna egy kiszámíthatóbb jövőt, szeretett volna tartós biztonságot, mindannyiukat motíváló sikereket – ám azt is látjuk, hogy a "béke és a biztonság" helyett csak mindent összekuszált.
Pedig a szabadítás ekkor már szinte karnyújtásnyira volt tőle. 1 év és 4 hónap után (és ez alig 1/10-e ez bújdosása esztendeinek), amit a filiszteusok földjén töltött meghalt Saul és megnyilt számára a felemelkedés útja. Eddig, csupán eddig kellett volna még várnia az Úrra, ahelyett, hogy belefáradva a bujdosásba otthagyja a "Felséges rejtekét".
Az ördög a mi életünkben is mindent megtesz azért, hogy belefáradva a "szél zúgása" modellezhetetlen törvényének való engedelmességbe a saját kezünkbe vegyük sorsunk alakítását és ne törődjünk azzal, hogy minden autonómiának súlyos ára van mind ránk, mind a szeretteinkre, mind pedig a ránk bízott lelkekre nézve is...
Comments (0)
To leave or reply to comments, please download free Podbean or
No Comments
To leave or reply to comments,
please download free Podbean App.