Élő víz folyamai… Jn 7:38

Élő víz folyamai… Jn 7:38 header image 1

Viharfelhők alatt – Ellenszélben (Szabó Zoltán)

January 23, 2022

A sorvadt kezű ember meggyógyítása (Márk 3.) fordulópont volt Jézus életében. Addigi munkássága okán hamar ismertté vált, tódultak is hozzá az önös érdekektől vezérelt emberek, de személyes életközösségük nem volt Vele. Népszerűsége növekedésével párhuzamosan vált ugyanakkor egyre zavaróbb szálkává az ellenség szemében. A nép galileai vezetői ez után a zsinagógai jelenet után határozták el, hogy a "végső megoldás" egyedül Jézus likvidálása lehet.

Az országos méretűvé dagadt ügyre adott Isten választ a tanítványi közösség létrehozásával. Ezzel a fordulattal a szolgálat útja kétfelé vált: Jézus az Isten erejét demonstráló nyilvános szolgálat megtartása mellett hívta el azokat, akik a Vele való szoros közösségben ismerték meg az Ország hosszú távú terjedésének, az "ÉLET" áradásának az Atya szerinti útját. Erre az útra hívott el bennünket is.  "Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! – ezt mondja a Seregek URA" (Zak.4.6)