Élő víz folyamai... Jn 7:38

Április 2-án a kaposvári testvérek látogattak meg bennünket. Az igehirdetés során Szabó Anti így tette fel a kérdést: "Azt tudtátok, hogy nem létezik (időtartammal meghatározható) örök élet? Isten soha nem beszélt arról, hogy az örök élet az lenne, hogy halhatatlan vagy, hogy nem lesz idő... Ilyen nincs a Bibliában. Van örök halál és van AZ az Örök Élet, amiről Jézus beszélt a főpapi imában: "Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent és akit elküldtél, a Jézus Krisztust." (Jn.17.3.)

Szeretem tanulmányozni az Igében csupán epizódszereplőként megjelenő emberek életét. Ők általában nem a nagy feladatok, közvetlen küldetések végrehajtására hivatottak, de hűséges szerepvállalásuk minden esetben hozzájárul a „Nagy Terv”-hez. Szeretem őket már csak azért is, mert az ő hozzátételük hasonlít a leginkább arra, amit mi tudunk tenni: „boldog az a lámpa, mely kicsinyke kört, hová Isten tette fényével betölt.” Akár Báruk, Jeremiás írnoka, akár Ebed–Melek, a szerecsen királyi szolga története egyértelműen bizonyítja, hogy Isten nem felejtkezik meg az Övéiről akkor sem, ha egy ítélettel teli korszakban kell jó döntéseket hozniuk:

Mit jelent a szabadság? És mit a szolgaság? Az biztos, hogy nem a mi általunk elképzelt szabadság a valódi szabadság. A ma embere ugyanis mindentől szabad akar lenni – az alapelv az, hogy "azt csinálok, amit akarok, nekem ne mondja meg senki, hogy mit kell tennem". És nem tudja, hogy a nagy szabadságvágy mellet is fogoly: foglya a bűnnek. Ezzel szemben Isten vágya az, hogy szabad akaratunkból válasszuk Őt, és rendeljük alá magunkat az Ő vezetésének. "Tégy foglyoddá Uram, akkor szabad leszek; késztess megadnom önmagam, győzelmem úgy lehet." (HSz 186.)

"A hitedet nem a Vörös–tenger fogja megpróbálni, hanem az óriások az Ígéret földjén..." – kezdte Dávid Zsolt az igehirdetést. És valóban elképesztő, hogy milyen ereje van a szavaknak. Nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy ne a nehézségeket, hanem az Isten igéjét, és az Ő erejét tartsuk a szemünk előtt. Nem mindegy, hogy kinek a szavára hallgatunk, és minek adunk hitelt.

Lukács evangélista jegyzi fel Lévi elhívását (Luk.5.27-28). Az egyszerű beszámoló több meghökkentő részletet is tartalmaz: Igen valószínű, hogy Lévi, a vámszedő, egy olyan felelősen gondolkodó hivatalnok volt, akinek nem magától értetődő cselekedet lehetett otthagyni mindent: hivatalt, könyvelést, egzisztenciát, családot stb. Ő mégis megtette. Vajon mi a titka egy ilyen döntésnek? És vajon hogyan állunk mi Jézus követéséhez?

Jézus a Főpapi Imában fogalmazza meg a leghangsúlyosabban az „én őbennük – ők énbennem” örök kettősségének törvényét. Azért imádkozik, hogy a kapcsolat ne csupán egyoldalú legyen: az övéi ne csak az egyéni hasznukat lássák meg az ő áldozatában, hanem hogy felelőséggel éljenek azzal a lehetőséggel, amelyet ennek következtében elnyertek a mennytől.Jézus a maga részéről megígérte, hogy „én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig”. A kapcsolat átellenes oldalán azonban mi állunk, akik minden pillanatban dönthetünk arról, hogy rákapcsolódunk-e a menny hullámhosszára hogy az „élő adást” hallgassuk, vagy megelégedünk a tegnapi, vagy tegnapelőtti manna (Isten vélelmezett akarata) megbüdösödött táplálékával.Ami tehát Isten ajánlatában lehetőség, az a mi oldalunkon felelősség. Jézus világosan figyelmeztet az egyoldalú kapcsolat következményeire: „Maradjatok énbennem, és én is tibennetek. [...] Ha valaki nem marad énbennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; ezeket összegyűjtik, tűzre vetik és elégetik.”

"A vörös tehén hamva – és a lelkiismeretünk nyugalma – erről fogok ma beszélni", kezdte a mondanivalóját Dávid Zsolt. Ritkán találkozok ennél frappánsabb címmel, és végigkövetve az üzenetet mindannyian éreztük, hogy a bevezető figyelemfelkeltő mondata nagyon is jól lefedte a mondanivalót. Érdemes végighallgatni...

Valószínűleg sokunkban felmerült már a kérdés: mit jelent tisztának lenni? És ha létezik a tiszta fogalma, akkor vajon mit jelent tisztátalannak lenni? "Szentek legyetek, mert én szent vagyok" – mondja Isten Izraelnek, és tanítja nekünk is. Ha teljes egészében nem is értjük a felszólítást, azt azért így is látjuk, hogy tartalmilag valami olyant jelent, hogy Istenhez csak szent (tiszta) módon lehet közeledni. De ez vajon hogyan érhető el a bűnös ember (azaz mindenki) számára, aki "vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének" ? 

"Az Úr kegyelme, hogy még nincsen végünk, mert nem fogy el irgalmassága! Minden reggel megújul, nagy a te hűséged!" (Jer.Sir. 3.22) Mitől „új” az új? Új lehetőség? új kezdet? Új elhatározás? – azt már annyiszor megtettük, és elbuktunk... Pedig az „új” fogalma valóban létezik, ám időbeli behatárolása nem a mi évenkénti idővonalunkat követi. Isten oldaláról az "új" egy ÚJ, MEGTARTHATÓ szövetség megkötését jelentette. A megtarthatóság garanciája pedig nem a mi akarásunkban, sem évenkénti fogadkozásunkban, még kevésbé akaraterőnk megfeszítésében, hanem Isten hűségében áll.     Számunkra pedig attól válhat újjá az Új, ha Jézus áldozatának nagyon is gyakorlati jelentőséget tulajdonítunk: az „új életben járás” alapja az Ő jelenlétének hitben való elfogadása. Pillanatról pillanatra élhetünk tehát azzal a lehetőséggel, hogy mind a testünkkel, mind pedig az értelmünkkel ráhangolódjunk arra, hogy az élő Krisztus az ő saját Életével ruházza fel az Övéit, hogy megismerhessék Isten akaratát és ily módon valóságosan is új életben járhassanak. "Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig."

A 2. Kor. 12.9  versében Pál megújuló kérésére Isten így válaszol: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben azért az én erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem." Mit jelent ez? Semmiképpen nem passzivitást. Az ilyen bizonyság arról szól, hogy teret akarok adni Krisztusnak, elismerem, hogy én gyenge és erőtlen vagyok, de Ő nagy. Sokkal több ez, mint a "szent passzivitás", amikor mindent kiengedek a kezemből, mondván "majd csak csinál valamit az Úr". Ez egy nagyon is aktív állapot, amit ugyanakkor még sem tesz tönkre az ember, aki időnként átesik a túlsó végletbe: megindul, és hajlamos tenni sok mindent az Úr nevében – az Úr nélkül...