Élő víz folyamai… Jn 7:38

Élő víz folyamai… Jn 7:38 header image 1

Pótszerek (Juhász István)

"Ti hazug szavakban bíztok, amelyek semmit sem érnek." (Jer 7:10)  kiáltja Jeremiás próféta a templomba özönlő tömegnek, akik az őszinte istentisztelet helyett láthatóan megelégednek a rutinszerű áldozatbemutatással.

Pótszer vagy pótcselekvés lehet - mondhatnánk ennek kapcsán - bármi, amit az Istennel való személyes közösség, az igaz istentiszelet helyére állítunk.

Vajon vannak-e nekünk, keresztényeknek is ilyen pótszereink?

Közös éneklés 2021. szeptember 18-án

A szeptemberi öröméneklés hangfelvétele.

Amikor a pillangószárny rebbenése lavinát indít el – Manassé élete 2. (Szabó Zoltán)

Közel fél éves szünet után visszatértünk a Királyok történeteihez. Manassé élete fordulópont volt Júda eljövendő sorsára nézve. A Királyok könyvének szerzője kizárólag gonosz cselekedeteiről ír, míg a Krónikák könyve – miközben ezekről az istentelen tettekről hasonló módon számol be – Manassé megtéréséről is megemlékezik. A történelmi emlékezetből pedig mintha kitörlődött volna ez a megtérés: nevét hallva a "gonosz király" archetípusa sejlik föl előttünk. Vajon miért nem kap hangsúlyt Manassé megtérése a Királyok könyvében? Biztos választ nyilván NEM adhatunk rá, de mintha Isten Lelke szívünkre szeretné helyezni azt a tanulságot, hogy megvan a gonoszságnak az a mélypontja (a matematikában ezt nevezik inflexiós pontnak), amelyen túl visszafordíthatatlan károkkal kell szembenéznie nemcsak a királynak, de Júda egész népének is.

Emlékeztek a pletyka káros hatásáról szóló népmesére? Könnyű szétszórni egy véka tollat a templom tornyából, összeszedegetni viszont a lehetetlenséggel határos. Ilyen lehet a mi életünk is, ha nem vigyázunk: időnként a kis tévedések is lavinát indíthatanak el. "Azért ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket..."

”A bölcsesség kezdete az Úrnak a félelme (Juhász István)

Jól ismert ige a Példabeszédek 9:10: "A bölcsesség kezdete az ÚR félelme, és a Szentnek ismerete ad értelmet." De, mi az, hogy bölcsesség? És pontosan minek is a kezdete? És mi az az istenfélelem? Juhász István ezekről osztotta meg gondolatait: A bölcsesség nagyon is gyakorlati. És az istenfélelem sem elméleti. Gyakorlatban és tettekben nyilvánul meg. Az Isten létének a tudata még nem vezet istenfélelemhez. Az ördögök is tudnak róla, de ez a tudat számukra csak rettegéshez vezet. Márpedig az istenfélelemben nincsen rettegés, mert "a szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben." (I. János 4:18.)

”Annyi a világ, amennyit beletöltesz” (!!?) – a 121. Zsoltár (Szabó Zoltán)

"Annyi a világ, amennyit beletöltesz"... Még nyáron kapott meg ez az óriásplakátokon szereplő szlogen. No, nem a nagyon is evilági tartalma miatt, hanem azért, mert olyan valódi igazságokra emlékeztetett, amik keresztény üzenetet hordoznak mindennapi harcainkat illetően.

Az elmúlt vasárnap a 121. Zsoltár kapcsán ezekről emlékeztünk meg. "(Szemeimet a hegyekre emelem.) Honnan jő az én segítségem?" – kérdezi Dávid. Valóban: honnan és kitől várod, kitől várjuk a segítséget? Istentől, vagy a tartalékaidtól? Istenből  annyi a tied, amennyit beengedsz a szívedbe! Erejéből annyi a tied, amennyivel élsz. Gondviseléséből annyi, amennyivel számolsz. Szabadításából annyi, amilyen mértékben szabadnak tartod magad.

Isten az Ő Fiában a menny teljes tárházát elérhetővé tette, és noha a menny valóban készen áll, gondoskodni a szükségleteinkről, mégsem tesz semmit a hitünk nélkül, mert – bármily nehéz is ez a testünk számára – számolnunk kell azzal, hogy hitünk aktivizálja a menny lépéseit. Egyszóval: "Az (Isten) világból valóban annyi a tied, amennyi betölt téged..."

Podbean App

Play this podcast on Podbean App