Juhász István

Mit jelent a szabadság? És mit a szolgaság? Az biztos, hogy nem a mi általunk elképzelt szabadság a valódi szabadság. A ma embere ugyanis mindentől szabad akar lenni – az alapelv az, hogy "azt csinálok, amit akarok, nekem ne mondja meg senki, hogy mit kell tennem". És nem tudja, hogy a nagy szabadságvágy mellet is fogoly: foglya a bűnnek. Ezzel szemben Isten vágya az, hogy szabad akaratunkból válasszuk Őt, és rendeljük alá magunkat az Ő vezetésének. "Tégy foglyoddá Uram, akkor szabad leszek; késztess megadnom önmagam, győzelmem úgy lehet." (HSz 186.)

Valószínűleg sokunkban felmerült már a kérdés: mit jelent tisztának lenni? És ha létezik a tiszta fogalma, akkor vajon mit jelent tisztátalannak lenni? "Szentek legyetek, mert én szent vagyok" – mondja Isten Izraelnek, és tanítja nekünk is. Ha teljes egészében nem is értjük a felszólítást, azt azért így is látjuk, hogy tartalmilag valami olyant jelent, hogy Istenhez csak szent (tiszta) módon lehet közeledni. De ez vajon hogyan érhető el a bűnös ember (azaz mindenki) számára, aki "vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének" ? 

A 2. Kor. 12.9  versében Pál megújuló kérésére Isten így válaszol: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben azért az én erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem." Mit jelent ez? Semmiképpen nem passzivitást. Az ilyen bizonyság arról szól, hogy teret akarok adni Krisztusnak, elismerem, hogy én gyenge és erőtlen vagyok, de Ő nagy. Sokkal több ez, mint a "szent passzivitás", amikor mindent kiengedek a kezemből, mondván "majd csak csinál valamit az Úr". Ez egy nagyon is aktív állapot, amit ugyanakkor még sem tesz tönkre az ember, aki időnként átesik a túlsó végletbe: megindul, és hajlamos tenni sok mindent az Úr nevében – az Úr nélkül...

A kereszténység legelső századai óta vissza-visszatérő kérdés, hogy Jézus valóban az a testben közénk lejött Isten-e, akinek az evangéliumok mondják. Noha jól tudjuk, hogy ez a "kérdés" – legalább is a valóban újjászületett hívő számára – nem kérdés, azt mégsem tagadhatjuk, hogy imádkozás közben még az egyszerű hívőben is felmerülhet a kérdés, hogy most az Atyához, vagy Jézushoz, esetleg a Szent Szellemhez intézze-e szavait? Juhász István ezekről a kérdésekről beszélt, összekapcsolva azt a hit és az értelem örök párharcának tapasztalatával.

Habakuk próféta igen rövid könyvecskéje szemléletesen végigkíséri a hívő ember jellegzetes életútját, vívódását, ahogyan forrófejú, gyakran Isten irányában is szemrehányást megfogalmazó "zöldfülű" hívőből bölcs, érett kereszténnyé válik, aki már teljes bizonyossággal tud vallást tenni arról, hogy életét nem a körülötte – a mi esetünkben: körülöttünk – zajló politikai és gazdasági események határozzák meg. Ráébred arra, hogy az egyetlen amit tehet ez: "Őrhelyemre állok, megállok a bástyán, és figyelek, hogy lássam, mit szól hozzám." Egyedül ez a bizalom vezethet ahhoz a belső bizonyossághoz, hogy: "De én örvendezni fogok az Úrban, és vigadok szabadító Istenemben."

"A győztesek arcáról mennyei fény ragyog"– énekeljük gyakran és bizakodunk abban, hogy egyszer – odaát - valóságot ölt a mondat tartalma. Juhász István a győztesekről a következő ígeszakaszokat idézte fel:- Aki győz, annak enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomában van.- Aki győz, annak nem árt a második halál.- Aki győz,annak adok az elrejtett mannából, és adok annak fehér kövecskét, és a kövecskére írva új nevet, amelyet senki sem ismer, csak az, aki kapja.- Aki győz, és aki mindvégig megtartja az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányokon, hogy legeltesse őket vasvesszővel, és mint cserépedényeket, úgy fogja összetörni, amint én is hatalmat kaptam az én Atyámtól, és annak adom a hajnalcsillagot.- Aki győz, azt fehér ruhába öltöztetik, és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.- Aki győz, oszloppá teszem azt az én Istenem templomában, és onnan nem kerül ki többé, és felírom rá az én Istenem nevét, és az én Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, amely a mennyből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet. - Aki győz, megadom annak, hogy velem együtt üljön az én trónomon, amint én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónján.

Jól ismert rész János evangéliumának 10. része a Jó Pásztorról. J. István egészen különös vetületeit tárta föl az ígerésznek, amely elsősorban  a kapcsolatokról szól: A pásztor-juh kapcsolatról, a fiú-atya kapcsolatról, de benne van a tanítvány-mester kapcsolat is. Ezen túl szóba kerültek azok a nem maguktól értetődő kérdések is, hogy mit is jelent az, hogy "én vagyok a juhok ajtaja", hogyan választották szét a különböző nyájakhoz tartozó juhokat, és miben különbözik a régiek pásztorlási gyakorlata a mai pásztorlásról. (Jó kérdés persze az is, hogy ez hogyan vetül ki a mai gyülekezetekre...?)

Jól ismert ige az Észaiás 43.1: "De most így szól az Úr, a te Teremtőd, Jákób, és a te Alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!" Különösen a próbák idején érdemes felidézni magunkban azt az első bizonyosságot, ami akkor fogott el, amikor Isten ilyen módon szólított meg bennünket. Isten nem kevesebbet ígért, mintsem hogy a "most" az valóban most: vonatkozik életünk minden pillanatára, az örömteliekre éppúgy, mint a kevésbbé derűsekre. És ezt ismétli meg Jézus. amikor végső búcsúzásakor azt ígéri, hogy "én pedig veletek vagyok a világ végezetéig minden napon".

A próbatételek idejét éljük! – egyéni és gyülekezeti szinten egyaránt. Ezekben az időszakokban különösen fontos megemlékezni az isteni valóságnak arról a nézőpontjáról, amelyet az Íge vetít szemünk látóhatárára. Az I.Kor. 10.13-ban Pál így ír: "Nem emberi erőt meghaladó kísértés (a szó próbatételt, megpróbáltatást jelent) esett rajtatok, mert Isten hű, és ő nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek, sőt a kísértéssel együtt a kimenekülést is megadja majd, hogy el tudjátok hordozni." Jakab pedig azzal bíztat, hogy "Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe (próbatételekbe) estek, tudva, hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. [...]  Boldog ember az, aki a kísértésben (próbatételben) kitart, mert miután megpróbáltatott, elnyeri az élet koronáját, amelyet az Úr ígért az őt szeretőknek."

Nem szokatlan, hogy Isten, amikor valamint a szívünkre akar helyezni, akkor többször és többek által küld üzenetet! Ez történt ezen a vasárnapon is. Isten ezúttal Juhász István szívére helyezte a Máté 6. egyik – két hete a Lukács evangéliumából elhangzott – fő üzenetét: NE AGGODALMASKODJATOK! István külön kiemelte, hogy Jézus – tőle nagyon szokatlan módon – számos érvveltámasztja alá a felszólítást, ezzel is hangsúlyt adva annak, hogy az érzelmi alapon bennünket megkörnyékező aggódásra miért nincs és nem is lehet semmilyen racionális indok. Az Istenben élő, Benne bízó embert az elmevizsgálódása is arról kell, hogy meggyőzze, hogy MINDEN RENDBEN VAN!