Élő víz folyamai… Jn 7:38

Élő víz folyamai… Jn 7:38 header image 1

A tanítványság torzulásai 3. rész - Az Úrvacsora (Szabó Zoltán)

October 23, 2016

A tanítványságról szóló sorozat végén már hangsúlyt kapott az a gondolat, hogy Jézus éppen az Úrvacsora gyakorlatának bevezetésével kívánta megóvni a tanítványokat attól, hogy visszaessenek a "pozicionálási" törekvések hálójába, abba a jellemvonásba, amely ellen Jézus az együtt töltött évek alatt mindvégig harcolt.

Jelen sorozatunkban pedig azt vizsgáljuk, hogy a történelem során hogyan sérült, majd torzult el az első hívek friss élményeinek hatása alatt még a lelkesedés hangján megszólaltató mondat: – "állhatatosan kitartottak az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyér megtörésében és az imádkozásban." – szinte minden eleme és mondanivalója. (Ap.csel. 2,42.)

A korábbi részekben az akkori testvérek életét meghatározó négy "alaptevékenységből" kettőről (apostolok tudománya és közösség) beszéltünk. Most a kenyérmegtörés gyakorlatának torzulásairól elmélkedünk, a gondolkodáshoz a Korintusiakhoz írt első levél 11. részét hívva segítségül. A jobb megértés érdekében az eredeti görög jelentésárnyalatokat jóval teljesebben tartalmazó angol "kiterjesztett fordítás" magyar változatát használjuk. (Innen letölthető.) Bízom abban, hogy Isten áldásaként feloldódhatnak az esetleg még élő görcseink, és egyre mélyebben élhetjük át a Krisztus halálában (és feltámadásában) való egyenlő részesedésünk valóban Istent dicsőítő csodáját!