Élő víz folyamai… Jn 7:38

Élő víz folyamai… Jn 7:38 header image 1

Tanítványság 20. rész - Apostolok cselekedetei 1. (Szabó Zoltán)

April 17, 2016

A tanítványságról szóló sorozatban nyomon követhettük mindazokat az eseményeket, amelyeken keresztül Jézus nemcsak elhívja, hanem fel is készíti a kiválasztott tanítványokat arra a feladatra, amit a Máté 28:19 úgy fogalmaz meg, hogy: "Menjetek el azért, és tegyetek tanítvánnyá minden népet..." Ez a küldetés ma sem lehet igazán "eredményes" – azaz megszentelt és áldott – e nélkül a győzelmekkel és kudarcokkal egyaránt tarkított, ám mindig a Mester jelenlétében történő felkészülési idő nélkül.

A Jézus szenvedését és halálát megelőző hetekben a Mester már a "végső nagy igazságokra" készítette fel a tanítványokat. Az ekkor történő eseményekben az Övéi felismerhették milyen fontos is az, hogy megtanulják "jól", azaz Isten látószögéből nézni a valóságot és ezzel együtt ráébredhettek arra is, hogy a (sokszor nagyon is "csúf") valóság helyes kezelése elképzelhetetlen az Isten szívére való ráhangolódás – a megbocsájtás isteni ajándékának gyakorlása – nélkül. Szívükbe éghettek Jézusnak a kereszten elhangzó szavai: "Atyám, bocsáss meg nékik, mert nem tudják, mit cselekesznek...".

A sorozatot most lezáró részben Jézus mennybemenetelével és az azt követő 10 napnak az eseményeivel foglalkozunk. Nem csak Jézus végső üzenete, de az azt követő események is azt tanítják, hogy nem elég ha megtanultunk Isten szemével látni, még csak az sem elég ha megtanultunk Isten szívével érezni – az igazán felkészült tanítvány megtanul ráhangolódni Isten időzítésére. Belátja, hogy az időzítést (a "legnagyobb küldetés" időzítését is) MINDIG, minden egyes alkalom esetében át kell adnia Istennek: egyedül Ő kezdeményezhet! Minden fajta autonómia, minden fajta kezdeményezés az időzítést illetően "visszaüthet" és kihatással lehet a történelem menetére. (Ábrahám–Hágár, Jákob–Ézsau, Mózes–egyiptomi ember).

Ez a végső tanulság pedig visszavezet bennünket a hívő ember alapvető gondjához: az Istennel való személyes kapcsolat tartós hiánya törvényszerűen autonómiához (függetlenedéshez) vezet, miközben az ilyen állapotban meghozott döntések a legjobb szándék mellett sem tudnak hozzájárulni Isten országának épüléséhez...