Élő víz folyamai… Jn 7:38

Élő víz folyamai… Jn 7:38 header image 1

“Itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Isten házanépén” – Ezékiás élete 1. (Szabó Zoltán)

Ezékiás jó király volt. A kettészakadt királyság uralkodói közül talán neki, Jósiásnak és Jóásnak szentel a legtöbb fejezetet az Íge – feltehetően azért, mert mindhárom király arra törekedett, hogy helyreállítsák az igaz istentiszteletet. Ezékiás  „Csak az ÚRban, Izráel Istenében bízott” A krónikás szerint (31:20-21): „azt tette, ami jó, igaz és helyes volt Istene, az ÚR előtt. Minden munkában [...] Istenét keresve, teljes szívvel járt el, és ezért eredményes volt.” Mi, ebből a történelmi távlatból már nem érzékeljük, hogy ez mennyire nem magától értetődő magatartás egy olyan helyzetben amelyben a hitetlenség és a ROSSZ döntések váltak megszokottá. Az a ROSSZ, ami amúgy is az emberi természet sajátossága. Nyilván neki is meg kellett küzdeni ezzel a helyzettel, ahogyan mi nekünk is meg kell küzdenünk azzal, hogy ebben a mai, ugyancsak Isten nélküli világban hozzunk jó és mások számára is hasznos döntéseket. Ez ellen küzdeni egyénenként sem könnyű, hát még hordozva a példamutatás és késztetés felelősségét. Bennünket is egyedül az Úr segíthet meg abban, hogy szolgálatunk fókuszában tartsuk az igaz istentiszteletet!

A “magunk választotta istentisztelet” – Áház élete (Szabó Zoltán)

Áház, apjának Jótámnak az életpéldáját vitte tovább – annak minden terhes örökségével együtt. A színből, nem pedig szívből gyakorolt kegyességnek a környezetre gyakorolt nagyon is jól nyomonkövethető eredménye ugyanis az, hogy az emberek csupán szükséges színjátéknak” tekintik az istenfélelem alkalmazott formáit. Az isteni rend és az abból fakadó belső erő így „viszonylagossá” válik, egyfajta szabadonválasztott egyetemi tantárggyá, amelyért persze plussz kreditpontok járnak, ám arra mégis jogot formálunk, hogy eldöntsük mikor mit (mely elemeket) veszünk föl, és mit hagyunk ki. Azt gondolom, hogy Istennek azokat a "maximalista" parancsolatait is, mely szerint „szeresd a te Uradat Istenedet teljes szívedből...” egy olyan olvasattá szelídítettük, amely szerint ez csupán egy olyan idea, amelyet ha igyekszünk – jól-rosszul – elérni, akkor Istennek nem lehet nagy gondja velünk.

Mielőtt bárki is félreértené: a fő kérdés nyilván nem az, hogy mi emberek tudunk-e szándéknyilatkozatnál többet az Úr elé hozni, hanem az, hogy a szívünk mélyén lemondtunk-e arról a meggyőződésről, hogy Isten valóban a mi gyökeres átformálódásunkon munkálkodik: az idők, az események láncolata, a környezet elrendezése továbbra is mind-mind az Övé; ezekre nekünk nincs ráhatásunk, de arra van, hogy amikor Ő szól, akkor kihátrálunk-e a vele való párbeszédből, vagy elhisszük és megtesszük azt, amit velünk közöl.

52 év szolgálat jutalma = bélpoklosság? – Uzziás élete (Szabó Zoltán)

Uzziás jó "rendszergazda" volt: ügyesen, okosan, felkészülten építette az országot. 52 évig tartó uralma mégis dicstelenül ért véget: utolsó 8-10 évét bélpoklosan töltötte egy elkülönített házban. Ezzel együtt maga a Biblia is elismerő szavakkal nyilatkozik róla! Hol lehetett akkor a hiba? A válasz átvezethet minket saját korunkba:

Mire hívott el bennünket az Isten? Arra, hogy jó gyülekezeteket építsünk? Vajon hol válik szét a rendszerépítés és a szolgálat? Uzziás történetéből úgy tűnik Istennek nem magukkal a rendszerekkel van gondja, hiszen az Isten szerinti rendszer magában hordozhatja a jó gyümölcstermés lehetőségét. A lehetőség ugyanakkor nem egyenlő a gyümölcsterméssel. A felszínen olajozottan működő gyülekezeti rendszerek önmagukban semmilyen garanciát nem adnak arra, hogy az azt építő "szakemberek" a Krisztus Életének hordozásával teszik azt valóban termékennyé. Ez tehát a mi felelősségünk.

Döntéseink Istennel, Döntéseink Isten nélkül. – Létezik-e “egészséges” határ? (Szabó Zoltán)

Be kell-e vonnunk Istent minden döntésünkbe, vagy sem? Van-e, és ha igen, úgy hol van az "egészséges" határ? Amásia (Amacjá), Júda királyaként önálló döntést hozott, amikor Edom ellen indult … és Isten nem rótta meg ezért. Azt viszont világossá tette, hogy a tervezett utat csak Vele tudja úgy bejárni, hogy ne kebelezze be a gonosz. Ma sincs máskét: számtalan döntést hozunk – és valljuk be, gyakran Isten bevonása nélkül. A fő kérdés ugyanis nem az, hogy minden döntéshozatalunk mögött ott áll-e az Isten, hanem az, hogy készek vagyunk-e azokra a pályamódosításra, amelyet Isten Szentlelke helyez a szívünkre, miközben elkezdünk járni, a választott úton! Ha igen, áldás lehet rajta, ha nem, úgy saját autonómiánk kebelez be bennünket...

Jóás élete – a környezet szerepe formálódásunkban (Szabó Zoltán)

Jóás trónra kerülése a Biblia egyik legkalandosabb története. De túl az izgalmakon olyan történet ez, amely mély betekintést enged abba,milyen markáns hatással tud lenni a környezet  – a család, a barátok, a tanácsadók stb véleménye – az ember jellemének a fejlődésére. Ha pedig ez így van még nagyobb a felelősségünk abban, hogy csak olyan véleményt mondjunk, olyan tanácsot adjunk, amely nem sodorja testvérünket, embertársunkat nehéz, gyakran jóvátehetetlen helyzetekbe.

Vallásosság kontra igaz hit – Jósafát élete 1. (Szabó Zoltán)

A gondolkodásunkban nagyon éles határ húzódik a vallásosság és az igaz hit között. A valóság ugyanakkor ennél sokkal árnyaltabb. Gyakran észre sem vesszük, hogy a több ezer éves keresztyén hagyomány milyen nagy hatással van ránk. Isten személyes vezetését egyre gyakrabban váltja fel a közmegegyezésen alapuló döntéshozatal, a békességre való igyekezet jegyében pedig egyre erősebb bennünk a tömegek mozgáspályályához való alkalmazkodás készsége, a besimulásra való késztetés.

Francis Schaffer mondta a halál a városban c. könyvében, hogy minden esetben, amikor egy halmazba kerülnek – azaz közös gondolkodási, vagy cselekvési platformot alakítanak ki –, az alsó szint (esetünkben a vallásosság) megemészti a felsőt (az igaz hitet). Ez történt Jósafáttal is, akinek életútjával most kezdtünk el foglalkozni. Ha vegyülsz a világgal, a világ bekebelez. Ha vegyülsz a vallásossággal, (ha már nem a Szentek Szentjében, hanem a „magas helyeken” áldozol az igaz Istennek) a vallásosság bekebelez. Ebből a szempontból nincs különbség világ és a vallásosság között.

Hogyan lehetünk “veszélyesek” egymás számára? – Jeroboám élete 4. (Szabó Zoltán)

Egy olyan világban, ahol a szeretet és a befogadás hiánycikkek lettek, alig van olyan ember, aki ne vágyna arra, hogy megélje ezek örömét. És bizony, a magányosságról még a keresztyéneknek is volna mit mondani... Érthető, ha az I. Kir. 13-ban leírt történetben az Isten Emberét is el tudta téríteni az engedelmesség útjáról az Öreg Próféta, a vélelmezett szolgatárs. Pedig, lehet, hogy egyik sem akart rosszat! Mind a kettő csak megosztani akarta magányát valakivel, akinek hasonló az értékrendje. A vége mégis halál lett! Ennyire "veszélyesek" lehetünk még mi, testvérek is egymás számára? Vajon mi áll az Isten Emberét ért súlyos ítélet mögött? És mi vajon hogyan kerülhetjük el ezeket a csapdákat?

Podbean App

Play this podcast on Podbean App