Juhász István

Mozgalmas nyarunk volt, és elnézést kérünk, hogy gyakran nem tudtuk feltölteni az eseményeket a NET-re. Július közepén eljöttünk a FÉK közösségi terméből és új helyet kerestünk. Isten a Don Bosco közösségi Házba vezetett bennünket, ahol az első eseményünk egy házasságkötés volt augusztus 13-án. A következő hét már Vajtán ért bennünket, és csak 27-én kezdtük el a rendszeres összejöveteleket az új helyünkön, Óbudán. Az azóta eltelt időből most három igehirdetést szeretnék feltölteni2.) szeptember 3-án Juhász István beszélt az evangélium reménységéről a Kolossé 1:19-23. alapján. Kicsoda Jézus? Kinek tartjuk őt? és kell-e rajta kívül még valami plusz?

Szeretjük az állandóságot: a megszokott környezetet, a jól bevált módszereket, a már megismert utat – gyakorlatilag mindent, ami azt biztosítja, hogy a lehető legkevesebb erőráfordítással fenntarthassuk a bennünket körülvevő jót! A Megdicsőülés hegyén ez az ösztön mozgatta Péter, amikor kijelentette, hogy "jó nékünk itt lennünk, építsünk három hajlékot..." A Biblia ugyanakkor egy egészen más képet használ az Isten választottaira váró életútról. Zarándokoknak nevezi őket, akik más hazát keresnek. "Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tettek arról, hogy idegenek és zarándokok a földön." (Zsidó 11.13.)

A pünkösdi hétvégét Orfűn töltöttük. A csatolt File hanganyaga a hétfő reggeli igehirdetés keretében szabad ég alatt hangzott el. Ekkor már többen búcsúzkodtak, így a felvétel helyenként zajos, amiért elnézést kérünk. Juhász István arról a jól ismert Igéről beszélt, amely valószínűleg nem egyszer keltett már mindannyiunk szívében aggodalmat: "A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben." (I.Jn.4.18)

Mit jelent a szabadság? És mit a szolgaság? Az biztos, hogy nem a mi általunk elképzelt szabadság a valódi szabadság. A ma embere ugyanis mindentől szabad akar lenni – az alapelv az, hogy "azt csinálok, amit akarok, nekem ne mondja meg senki, hogy mit kell tennem". És nem tudja, hogy a nagy szabadságvágy mellet is fogoly: foglya a bűnnek. Ezzel szemben Isten vágya az, hogy szabad akaratunkból válasszuk Őt, és rendeljük alá magunkat az Ő vezetésének. "Tégy foglyoddá Uram, akkor szabad leszek; késztess megadnom önmagam, győzelmem úgy lehet." (HSz 186.)

Valószínűleg sokunkban felmerült már a kérdés: mit jelent tisztának lenni? És ha létezik a tiszta fogalma, akkor vajon mit jelent tisztátalannak lenni? "Szentek legyetek, mert én szent vagyok" – mondja Isten Izraelnek, és tanítja nekünk is. Ha teljes egészében nem is értjük a felszólítást, azt azért így is látjuk, hogy tartalmilag valami olyant jelent, hogy Istenhez csak szent (tiszta) módon lehet közeledni. De ez vajon hogyan érhető el a bűnös ember (azaz mindenki) számára, aki "vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének" ? 

A 2. Kor. 12.9  versében Pál megújuló kérésére Isten így válaszol: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben azért az én erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem." Mit jelent ez? Semmiképpen nem passzivitást. Az ilyen bizonyság arról szól, hogy teret akarok adni Krisztusnak, elismerem, hogy én gyenge és erőtlen vagyok, de Ő nagy. Sokkal több ez, mint a "szent passzivitás", amikor mindent kiengedek a kezemből, mondván "majd csak csinál valamit az Úr". Ez egy nagyon is aktív állapot, amit ugyanakkor még sem tesz tönkre az ember, aki időnként átesik a túlsó végletbe: megindul, és hajlamos tenni sok mindent az Úr nevében – az Úr nélkül...

A kereszténység legelső századai óta vissza-visszatérő kérdés, hogy Jézus valóban az a testben közénk lejött Isten-e, akinek az evangéliumok mondják. Noha jól tudjuk, hogy ez a "kérdés" – legalább is a valóban újjászületett hívő számára – nem kérdés, azt mégsem tagadhatjuk, hogy imádkozás közben még az egyszerű hívőben is felmerülhet a kérdés, hogy most az Atyához, vagy Jézushoz, esetleg a Szent Szellemhez intézze-e szavait? Juhász István ezekről a kérdésekről beszélt, összekapcsolva azt a hit és az értelem örök párharcának tapasztalatával.

Habakuk próféta igen rövid könyvecskéje szemléletesen végigkíséri a hívő ember jellegzetes életútját, vívódását, ahogyan forrófejú, gyakran Isten irányában is szemrehányást megfogalmazó "zöldfülű" hívőből bölcs, érett kereszténnyé válik, aki már teljes bizonyossággal tud vallást tenni arról, hogy életét nem a körülötte – a mi esetünkben: körülöttünk – zajló politikai és gazdasági események határozzák meg. Ráébred arra, hogy az egyetlen amit tehet ez: "Őrhelyemre állok, megállok a bástyán, és figyelek, hogy lássam, mit szól hozzám." Egyedül ez a bizalom vezethet ahhoz a belső bizonyossághoz, hogy: "De én örvendezni fogok az Úrban, és vigadok szabadító Istenemben."

"A győztesek arcáról mennyei fény ragyog"– énekeljük gyakran és bizakodunk abban, hogy egyszer – odaát - valóságot ölt a mondat tartalma. Juhász István a győztesekről a következő ígeszakaszokat idézte fel:- Aki győz, annak enni adok az élet fájáról, amely az Isten paradicsomában van.- Aki győz, annak nem árt a második halál.- Aki győz,annak adok az elrejtett mannából, és adok annak fehér kövecskét, és a kövecskére írva új nevet, amelyet senki sem ismer, csak az, aki kapja.- Aki győz, és aki mindvégig megtartja az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányokon, hogy legeltesse őket vasvesszővel, és mint cserépedényeket, úgy fogja összetörni, amint én is hatalmat kaptam az én Atyámtól, és annak adom a hajnalcsillagot.- Aki győz, azt fehér ruhába öltöztetik, és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek nevéről az én Atyám előtt és angyalai előtt.- Aki győz, oszloppá teszem azt az én Istenem templomában, és onnan nem kerül ki többé, és felírom rá az én Istenem nevét, és az én Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, amely a mennyből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet. - Aki győz, megadom annak, hogy velem együtt üljön az én trónomon, amint én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónján.

Jól ismert rész János evangéliumának 10. része a Jó Pásztorról. J. István egészen különös vetületeit tárta föl az ígerésznek, amely elsősorban  a kapcsolatokról szól: A pásztor-juh kapcsolatról, a fiú-atya kapcsolatról, de benne van a tanítvány-mester kapcsolat is. Ezen túl szóba kerültek azok a nem maguktól értetődő kérdések is, hogy mit is jelent az, hogy "én vagyok a juhok ajtaja", hogyan választották szét a különböző nyájakhoz tartozó juhokat, és miben különbözik a régiek pásztorlási gyakorlata a mai pásztorlásról. (Jó kérdés persze az is, hogy ez hogyan vetül ki a mai gyülekezetekre...?)