Élő víz folyamai… Jn 7:38

Élő víz folyamai… Jn 7:38 header image 1

A leuralás következményei (Ámon élete) – Szabó Zoltán

A Júda soron következő királyáról, Ámonról szóló bibliai beszámoló igen rövid. Ámon gonosz volt, kétségen kívül! Hogy mi állt ennek a hátterében, afelől egyikünk sem tudna biztosat állítani. Élete mégis jó lehetőséget kínál arra, hogy néhány olyan kérdést  idézzünk fel, ami a konkrétumoktól függetlenül is mindannyiunkat érint: Elég-e a formális megtérés?,  Mit eredményez gyermekeink jövőjében, ha félszívvel szolgáló szülő mellett nőnek föl?, Szabadok vagyunk-e a "Leuralás" kényszerétől úgy a családban, mint a munkahelyen, barátaink között, vagy a gyülekezetben?

”Annyi a tied, amennyi benned elfér” (Szabó Zoltán)

Már két hónapja annak, hogy elhangzott a szlogen "Annyi a világ, amennyit beletöltesz" – és eljutottunk arra a következtetésre, hogy "Az (Isten) világból valóban annyi a tied, amennyi betölt téged..." Most, Újév első napjaiban pedig arra emlékeztetett az Íge, hogy ahhoz viszont, hogy a Isten országának kimeríthetetlen tárházából élhessünk, fel kell adnunk mindazt, ami ehhez a világhoz köt. "Űzzétek ki a föld lakóit, és lakjatok ott. Nektek adtam azt a földet, hogy ti birtokoljátok." Mondja Isten a IV.Mózes 33.53-ban és nem lehet nem észrevenni, hogy a "nektek adtam" befejezettséget érzékeltető állítás az izraeliták együttműködése mellett kellett volna, hogy megvalósuljon.

Hasonlóképpen a mai kereszténység is szívesen hangsúlyozza a Krisztus által "bevégzett munka" – a mindent nekünk adott az Isten – tényét anélkül, hogy komolyan foglalkoztatná az a kérdés, hogy mi vajon együttműködünk-e az Istennel? Mekkora területet engedünk át Neki ("űzzük ki a világot a szívünkből") annak érdekében, hogy "elférjen" bennünk, sőt egyre teljesebben valósulhasson meg az Isten Országa? "Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, abban nincs meg az Atya szeretete." (1. János 2:15.)

A Király Visszatér – Karácsony (Szabó Zoltán)

Jól ismert népi mondás: "Isten malmai lassan őrölnek". Valóban így lenne? Péter éppen az ilyen vádakra válaszolva írja, hogy "Nem késik az ígérettel az Úr, még ha némelyek késedelemnek tartják is, hanem hosszútűrő irántatok, nem akarva, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson." (II. Péter 3.9)

A Heródes alatt megjelenő Király születése hamar feledésbe merült. Aztán közel negyven év múlva Pilátus döbben rá a kérdés fontosságára, amikor hallja Jézus bizonyságtételét arról, hogy"az én országom nem ebből a világból való..." És ki tudja hány évnek kell még eltelni, mire felharsan a mély vizek zúgásához és erős mennydörgés dübörgéséhez hasonló mennyei szózat: "Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk", és "Ruhájára és derekára oda volt írva a neve: királyok Királya és uraknak Ura."(Jel. 19:6 és 16)

Ezt a napot várjuk! a Király megígért visszatérését, azt a megjelenést, amely soha többé nem merül feledésbe!

 

Amikor a pillangószárny rebbenése lavinát indít el – Manassé élete 2. (Szabó Zoltán)

Közel fél éves szünet után visszatértünk a Királyok történeteihez. Manassé élete fordulópont volt Júda eljövendő sorsára nézve. A Királyok könyvének szerzője kizárólag gonosz cselekedeteiről ír, míg a Krónikák könyve – miközben ezekről az istentelen tettekről hasonló módon számol be – Manassé megtéréséről is megemlékezik. A történelmi emlékezetből pedig mintha kitörlődött volna ez a megtérés: nevét hallva a "gonosz király" archetípusa sejlik föl előttünk. Vajon miért nem kap hangsúlyt Manassé megtérése a Királyok könyvében? Biztos választ nyilván NEM adhatunk rá, de mintha Isten Lelke szívünkre szeretné helyezni azt a tanulságot, hogy megvan a gonoszságnak az a mélypontja (a matematikában ezt nevezik inflexiós pontnak), amelyen túl visszafordíthatatlan károkkal kell szembenéznie nemcsak a királynak, de Júda egész népének is.

Emlékeztek a pletyka káros hatásáról szóló népmesére? Könnyű szétszórni egy véka tollat a templom tornyából, összeszedegetni viszont a lehetetlenséggel határos. Ilyen lehet a mi életünk is, ha nem vigyázunk: időnként a kis tévedések is lavinát indíthatanak el. "Azért ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket..."

”Annyi a világ, amennyit beletöltesz” (!!?) – a 121. Zsoltár (Szabó Zoltán)

"Annyi a világ, amennyit beletöltesz"... Még nyáron kapott meg ez az óriásplakátokon szereplő szlogen. No, nem a nagyon is evilági tartalma miatt, hanem azért, mert olyan valódi igazságokra emlékeztetett, amik keresztény üzenetet hordoznak mindennapi harcainkat illetően.

Az elmúlt vasárnap a 121. Zsoltár kapcsán ezekről emlékeztünk meg. "(Szemeimet a hegyekre emelem.) Honnan jő az én segítségem?" – kérdezi Dávid. Valóban: honnan és kitől várod, kitől várjuk a segítséget? Istentől, vagy a tartalékaidtól? Istenből  annyi a tied, amennyit beengedsz a szívedbe! Erejéből annyi a tied, amennyivel élsz. Gondviseléséből annyi, amennyivel számolsz. Szabadításából annyi, amilyen mértékben szabadnak tartod magad.

Isten az Ő Fiában a menny teljes tárházát elérhetővé tette, és noha a menny valóban készen áll, gondoskodni a szükségleteinkről, mégsem tesz semmit a hitünk nélkül, mert – bármily nehéz is ez a testünk számára – számolnunk kell azzal, hogy hitünk aktivizálja a menny lépéseit. Egyszóval: "Az (Isten) világból valóban annyi a tied, amennyi betölt téged..."

Áron szakálla és az Élet áradása – Úrvacsora (Szabó Zoltán)

Az elmúlt vasárnap Úrvacsorai alkalomra gyűltünk össze. Érteni véljük ugyan Jézus parancsát: "ezt cselekedjétek az én emlékezetemre", ám beszélgetéseinkben mégis gyakran előjön, hogy igazi jelentőségét és mélységét nem igen értjük. Nem hiába ír arról Pál, hogy "rész szerint van bennünk az ismeret..." Ennek a rész szerinti ismeretnek lehet az egyik alkotóeleme a 133. zsoltár – az, amelyik az Áron szakálláról és a Hermon harmatjáról szól...

Hogyan vethet fényt Dávidnak ez a zsoltára az Úrvacsorára? Ezt kerestük ez alkalommal is mind az igehírdetésben, mind pedig a gyakorlati közösségben.

”Vájd ki!… vágd le!…”– A testvéri kapcsolatok sérülékenységéről (Szabó Zoltán)

Máté evangéliuma 18. része sokak által ismertnek vélt gondolatokat tartalmaz: botránkozásról, botránkoztatásról, vétkekről és a testvérek közötti súrlódások elintézési módjáról.

Feltűnhet ugyanakkor, hogy Jézus a rész minden egységében "engem" szólít meg, nem pedig "minket". Személyesen "rám" terheli a testvérem feltétel nélküli befogadásának a felelőségét, s így ebben a részben nyoma sincs valamifajta "testületi intézkedés" szükségességének. Az egymást követő gondolatok folyamatosan arról szólnak, hogy az ember–Isten, ember–ember közötti kapcsolatrendszerben ez utóbbia legsérülékenyebb (Isten olyan úr, aki gondoskodni tud az Őt ért sérelmekről); éppen ezért mindennél fontosabb, hogy semmilyen alá-fölérendeltségi viszony ne vetüljön bele a testvéri kapcsolatokba.

Podbean App

Play this podcast on Podbean App