Élő víz folyamai… Jn 7:38

Élő víz folyamai… Jn 7:38 header image 1

A Virágvasárnap két arca (Szabó Zoltán)

Mi jut eszetekbe Virágvasárnapról? Felhőtlen boldogság? Királyvárás? Eufória és Hozsianna? – vagy a Jeruzsálem felett síró Jézus, aki az ünneplő tömeg között is magányos, hiszen egyedül ő tudja, ő érzi át a rá váró események súlyát? Az általános keresztény kultúrában Jézus utolsó hetének a története a pólusok felrajzolásában merül ki: a lelkesedés a mély gyásszal, majd a megújult örömmel váltakozik. Ezen érzelmi hullámzások között egyedül Jézus marad eltökélt és nyugodt. Ő nem sodródik az árral. Nem engedi, hogy erőt vegyen rajta magányosság, a csüggedés; mindvégig szilárdan Atyja akaratában horgonyozva halad előre, és szolgál.

Ilyen életre hív bennünket is az Atya. Olyan emberekké formál, akiket nem sodornak az érzelmek hullámai, akik nem engedik, hogy elhatalmasodjon rajtuk a magányosság, a keserűség és a csüggedés érzése. OLyan emberek, akik világméretű próbák között is szogálnak és szolgálnak mindhalálig...

“Itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Isten házanépén” – Ezékiás élete 1. (Szabó Zoltán)

Ezékiás jó király volt. A kettészakadt királyság uralkodói közül talán neki, Jósiásnak és Jóásnak szentel a legtöbb fejezetet az Íge – feltehetően azért, mert mindhárom király arra törekedett, hogy helyreállítsák az igaz istentiszteletet. Ezékiás  „Csak az ÚRban, Izráel Istenében bízott” A krónikás szerint (31:20-21): „azt tette, ami jó, igaz és helyes volt Istene, az ÚR előtt. Minden munkában [...] Istenét keresve, teljes szívvel járt el, és ezért eredményes volt.” Mi, ebből a történelmi távlatból már nem érzékeljük, hogy ez mennyire nem magától értetődő magatartás egy olyan helyzetben amelyben a hitetlenség és a ROSSZ döntések váltak megszokottá. Az a ROSSZ, ami amúgy is az emberi természet sajátossága. Nyilván neki is meg kellett küzdeni ezzel a helyzettel, ahogyan mi nekünk is meg kell küzdenünk azzal, hogy ebben a mai, ugyancsak Isten nélküli világban hozzunk jó és mások számára is hasznos döntéseket. Ez ellen küzdeni egyénenként sem könnyű, hát még hordozva a példamutatás és késztetés felelősségét. Bennünket is egyedül az Úr segíthet meg abban, hogy szolgálatunk fókuszában tartsuk az igaz istentiszteletet!

Kérdezd meg az URat – akár a koronavírus kapcsán is! (Szabó Zoltán)

Isten szól. Szava hallható, akarata megismerhető. Az a vágya, hogy meghalljuk Őt nagyobb és „kisebb” kérdéseinkben egyaránt. A gond mindig velünk van! Akarjuk-e meghallani Őt? Érdekel-e az Ő hangja, vagy megelégszünk pótlékokkal?  Mondjuk, a helyi gyülekezet pásztorának, vagy a médiák képviselőinek a hangjával?

Amikor a Jelenések könyvében szinte monoton egymásutánban az hangzik el, hogy „akinek van füle hallja, hogy mit mond a lélek a gyülekezeteknek”, akkor vajon értjük-e, eszünkbe jut-e az, hogy Isten újból és újból hangsúlyt akar helyezni arra, hogy  nem elég a hallószervi egészség – a tény, hogy van füled – hanem kell hogy olyan fülünk legyen, amelyik meghallja az Isten szavát. Reagál az Ő közvetlen megszólítására. Mennyire szükség van arra, hogy halljuk őt, különösen amikor beteljesedni látjuk, hogy a "világ fejedelmei megfogyatkoznak a tanácsban"!

A “magunk választotta istentisztelet” – Áház élete (Szabó Zoltán)

Áház, apjának Jótámnak az életpéldáját vitte tovább – annak minden terhes örökségével együtt. A színből, nem pedig szívből gyakorolt kegyességnek a környezetre gyakorolt nagyon is jól nyomonkövethető eredménye ugyanis az, hogy az emberek csupán szükséges színjátéknak” tekintik az istenfélelem alkalmazott formáit. Az isteni rend és az abból fakadó belső erő így „viszonylagossá” válik, egyfajta szabadonválasztott egyetemi tantárggyá, amelyért persze plussz kreditpontok járnak, ám arra mégis jogot formálunk, hogy eldöntsük mikor mit (mely elemeket) veszünk föl, és mit hagyunk ki. Azt gondolom, hogy Istennek azokat a "maximalista" parancsolatait is, mely szerint „szeresd a te Uradat Istenedet teljes szívedből...” egy olyan olvasattá szelídítettük, amely szerint ez csupán egy olyan idea, amelyet ha igyekszünk – jól-rosszul – elérni, akkor Istennek nem lehet nagy gondja velünk.

Mielőtt bárki is félreértené: a fő kérdés nyilván nem az, hogy mi emberek tudunk-e szándéknyilatkozatnál többet az Úr elé hozni, hanem az, hogy a szívünk mélyén lemondtunk-e arról a meggyőződésről, hogy Isten valóban a mi gyökeres átformálódásunkon munkálkodik: az idők, az események láncolata, a környezet elrendezése továbbra is mind-mind az Övé; ezekre nekünk nincs ráhatásunk, de arra van, hogy amikor Ő szól, akkor kihátrálunk-e a vele való párbeszédből, vagy elhisszük és megtesszük azt, amit velünk közöl.

Szívből, vagy színből? – Szeretetből, vagy félelemből? – Jótám élete (Szabó Zoltán)

Jótám élettörténetére mind a II. Királyok 15., mind pedig II. Krónika 27. csak néhány verset szán. Ezeknek is kb. a fele a konkrét életrajzi adatokkal foglalkozik. Tényleges cselekedeteiről alig 3-4 versszak szól. Elég lehet ez egy életút felvázolásához? Emberi logikánk szerint aligha..., pedig ebben a néhány versben benne van mindaz, ami figyelmünket azokra a mozzanatokra fókuszálja, amire a Szentlélek éppen az ő története kapcsán akar tanítani bennünket. Ha több lenne leírva, valószínűleg szétszóródna a figyelmünk és nem kerülnének homlokterünkbe a legfontosabb jellemzők.

A feljegyzett néhány vers szerint Jótám „Kedves dolgot cselekedett az ÚR előtt. Úgy cselekedett, ahogy apja, Uzzijjá is, csakhogy ő nem ment be az ÚR templomába. A nép azonban továbbra is vétkezett.”
 
Feltűnő lehet, hogy a történet egyedül a MOTIVÁCIÓ tekintetében hallgat. Tudunk a cselekedetek tényéről, és arról is, hogy ezek kedvesek voltak az ÚR szemében, de nem kapunk híradást a király szívének valódi állapotáról. Felőle nem hangzik el hogy „teljes szívvel kereste az Urat”.
 
A hallgatás érthetően felvet egy általános kérdést, ami egyben a mi korunk kérdése is: A helyes cselekedetek mögött mi áll? Párhuzamba állítható e a „helyes, azaz jó” cselekedet az őszinte, odaadó szívvel? Szolgálatunknak vajon mekkora hányada mögött áll Isten valódi szeretete, és mekkora lehet az a rész, amelyet a félelem, a megszokás, a tradíció stb – sőt: a törvény igazgat?

A békéltetés szolgálata … a békéltetés ígéje – Karácsony után (Szabó Zoltán)

A II. Kor.5.17-18 szerint: „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme, újjálett minden. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket magával Jézus Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát. [...] és ránk bízta a békéltetés igéjét.” 

Pál a "békesség igéjének" hívja Isten üzenetét, amit éppen ezért nem szabadna békétlen szívvel hírdetni. Úgy, egyszerűen hatástalan, álságos, hiábavaló... A "minden értelmet meghaladó békesség" ugyanakkor a szeretethez hasonló módon kiárad, szétsugárzik – másban is békét teremt. Éppen ezért a békesség munkálója is csak akkor lehetsz, ha hiteles a benned lévő békesség. Ezért lát el maga az Isten ezzel a minden értelmet felülhaladó békességgel. A gond ez esetben sem az "ellátmánnyal", hanem a (be)fogadókészséggel van...

52 év szolgálat jutalma = bélpoklosság? – Uzziás élete (Szabó Zoltán)

Uzziás jó "rendszergazda" volt: ügyesen, okosan, felkészülten építette az országot. 52 évig tartó uralma mégis dicstelenül ért véget: utolsó 8-10 évét bélpoklosan töltötte egy elkülönített házban. Ezzel együtt maga a Biblia is elismerő szavakkal nyilatkozik róla! Hol lehetett akkor a hiba? A válasz átvezethet minket saját korunkba:

Mire hívott el bennünket az Isten? Arra, hogy jó gyülekezeteket építsünk? Vajon hol válik szét a rendszerépítés és a szolgálat? Uzziás történetéből úgy tűnik Istennek nem magukkal a rendszerekkel van gondja, hiszen az Isten szerinti rendszer magában hordozhatja a jó gyümölcstermés lehetőségét. A lehetőség ugyanakkor nem egyenlő a gyümölcsterméssel. A felszínen olajozottan működő gyülekezeti rendszerek önmagukban semmilyen garanciát nem adnak arra, hogy az azt építő "szakemberek" a Krisztus Életének hordozásával teszik azt valóban termékennyé. Ez tehát a mi felelősségünk.

Podbean App

Play this podcast on Podbean App